Szerbia
Nincs vége a trópusi hőségnek Szerbiában, újabb hőhullám érkezik Észak-Afrika felől
Betűméret:             

Nem kell aggódniuk azoknak, akik még nem állnak készen elbúcsúzni a nyártól, hiszen csütörtökről ismét forró nyári napok várnak ránk, és egészen szeptember elsejéig nagyon meleg lesz, akkor kissé csökken a hőmérséklet, közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHZM).

Két esős hétvége után, ismét napos lesz a szombat és a vasárnap, két nap alatt 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet Belgrádban, Újvidéken, Nišben és Kragujevacon is, azután pedig 33 és 35 fok között ingadozik majd a hőmérséklet. Éppen ezért várhatóan ismét a fürdők lesznek a lakosok elsődleges célpontjai a hétvégén.

„Holnap és csütörtök reggel még hűvös lesz a reggel, a nap közben mérsékelten meleg lesz az idő. Péntektől hőhullám érkezik Észak-Afrika felől, amely újabb trópusi hőmérsékletet hoz magával. Száraz, nagyon meleg idő lesz, a hőmérséklet pedig 35 fok körül alakul majd a hétvégén‟, nyilatkozta Đorđe Đurić a Blicnek.

A következő 7-10 napban Szerbia egész területén nincs kilátás csapadékra.

„Hasonló időjárás lesz egészen a hónap végéig. Szeptember elején kissé csökken a hőmérséklet, ha lesz is csapadék, az csak rövid ideig tart majd és átmeneti lesz‟, mondta Đurić.

Az átlagostól melegebb ősz lesz

A meteorológus szerint szeptemberben az átlagostól melegebb lesz, éppen ezért igazi őszi időjárásra még néhány hétig nem kell számítanunk.

A meteorológusok arra is figyelmeztetnek, hogy az előrejelzések változhatnak, viszont az RHMZ szerint is meleg idő lesz az iskolakezdéskor.

Szeptember első két hetében rövid ideig tartó esőzés lehetséges, de a legmagasabb nappali hőmérséklet az egész ország területén nem csökken majd 24 fok alá.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban