Szerbia
Készül az új szerbiai családtámogatási törvény: Százezer dinár az első gyermek után
Betűméret:             

A tervek szerint Szerbiában az év végéig meghozzák azt az új törvényt, amely pénzügyileg támogatja a családokat. A Blic szerint az első baba után 100.000 dináros támogatás járna.

A munkaügyi és szociálipolitikai minisztériumból azt közölték a belgrádi lappal, hogy megnövelik a támogatást azon családok számára is, amelyekben két, három vagy négy gyermek van.

A támogatás mértékének növelése az elsőszülöttek esetében a legjelentősebb, hiszen az állam eddig 39.345 dináros egyszeri segélyt nyújtott az édesanyáknak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mekkora mértékben növelik a második, a harmadik és a negyedik gyermek után járó támogatás összegét, azonban a minisztérium közölte, hogy továbbra is 24 hónapos részletben fizetik ki.

A Blic tudomása szerint a családokról szóló új törvény elfogadásával végleg megszűnik a babaholmi után járó adó visszaigénylése, ehelyett a szülők 5.000 dináros egyszeri támogatást kapnak.

Az új törvénnyel a szülők kevesebb támogatásra számíthatnak, mivel a babaholmi után járó adó visszaigénylésével több pénzt kaptak vissza, mint az 5.000 dináros támogatás, másrészről viszont növekszik majd az állam által támogatott családok száma.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban