Szerbia
Újabb rendőrségi akció a szerbiai utakon
Betűméret:             

A rendőrség szeptember 11-étől 17-éig Szerbia egész területén ellenőrzi a biztonsági övek használatát a közlekedésben, s megbüntet minden sofőrt és utast, aki ezt elmulasztja, írja a Tanjug.

Azokat a sofőröket is megbüntetik, akik nem szabályos módon szállítják a gyerekeket, jelentette ki Nebojša Arsov, a közlekedési rendőrség vezetője, s hozzátette, az akciót a Közlekedésbiztonsági Ügynökség segítségével végzik, amely a szóban forgó időszakban klipeket is sugároz a médián keresztül, hogy íly módon is felhívják a figyelmet a biztonsági öv használatának fontosságára úgy az első, mint a hátsó üléseken.

Az idei évtől a belügyminisztérium hivatalosan is tagja az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (TISPOL), mondta Arsov, s szeptember 21-ére bejelentette az EDWARD (European Day Without a Road Death) elnevezésű akciót, melynek keretében a rendőrség jó része az utakon lesz, s melynek célja, hogy legyen egy nap, amikor senki nem hal meg az utakon.

Arsov arról is beszélt, hogy az elmúlt években Szerbiában csökkent ugyan a közlekedési balesetben elhunyt személyek száma, azonban még mindig az európai átlag felett van. Európában egymillió lakosra nézve átlagosan 51 személy veszti életét az utakon, nálunk ez a szám 84.

Hozzátette, az idei év első nyolc hónapjában 361 személy halt meg közlekedési balesetben, ami kevesebb, mint fele a 2001-es adatoknak.

A nyári hónapokban a fáradság miatt történik a legtöbb baleset, s a Közlekedésbiztonsági Ügynökség idén nyáron ismét megszervezte a Vezess pihenten elnevezésű megelőző kampányát, amely az adatok alapján sikeres volt. Júliusban és augusztusban körülbelül 11 százalékkal csökkent a halálesetek száma, vagyis 14-gyel kevesebb személy vesztette életét az utakon, de a sérültek száma is visszaesett, részletezte Jasmina Milošević, az ügynökség igazgatója.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban