Szerbia
Korrupcióellenes tanácsot alakított a szerb egészségügy-minisztérium
Betűméret:             

Az egészségügy-minisztérium korrupcióellenes tanácsot és új, öttagú antikorrupciós testületet alakított, írja a Blic, hozzátéve, hogy ez a bizottság széles hatáskörrel fog rendelkezni.

A bizottság feladata lesz, hogy a Zéró tolerancia az egészségügyben lévő korrupcióval szemben elnevezésű tervvel összhangban gyökerestül kiirtsa a korrupciót és a visszaélések minden fajtáját.

A bizottság élére Vesna Dimitrijević, a belügyminisztérium munkatársa kerül, aki a Blicnek elmondta, fokozottan ellenőrzik majd a nagyobb közberuházásokat, az építési munkálatok kivitelezését, hiszen „a költségvetés egyetlen dinárját sem szabad úgy elkölteni, hogy nem tudjuk, mire költöttük”.

Hozzátette, egyes kórházakban azonnal ellenőrzik a műtéti várólistákat, mert szavai szerint a műtéti beavatkozások elhalasztása néha közvetett módja annak, hogy pénzt csikarjanak ki a páciensből.

Az öttagú csapat ellenőrzi majd, hogy az állami intézményekben alkalmazott egészségügyi dolgozók kapcsolatban állnak-e magánpraxisokkal, hogy megállapítsák, hogy a pácienseket elküldik-e magánklinikákra vagy magánlaboratóriumokba. Egy orvos csak akkor javasolhatja egy beavatkozás magánklinikán való elvégzését a páciensnek, ha az állami intézményben nincs rá mód.

Az ellenőrzések a gyógyszerekre is vonatkoznak majd, hiszen az orvosok nem népszerűsíthetik egy bizonyos gyártó termékét haszonszerzés céljából, s arra is figyelniük kell, hogy az orvosság szerepeljen a pozitív listán.

Az ellenőrzés alól a magánrendelők sem mentesülnek, mivel néhol megfelelő munkakörülmények nélkül végeznek sebészeti eljárásokat, teljes altatásban, illetve az egészségügyi berendezések nem rendelkeznek megfelelő tanúsítvánnyal.

Hozzátette, ha valaki kenőpénzt ad, szintén bűncselekményt követ el, s az egészségügy-minisztérium felszólítja a polgárokat, hogy jelentsék, ha valaki kenőpénzt kér tőlük, írja a Tamjug.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Harmadik napja keresik a kétéves Danka Ilićet, miután a terepi kutatást tegnap felfüggesztették. A Bor melletti Banjsko Polje település átkutatása után a rendőrség bejelentette, hogy felfüggeszti a keresést, mert minden jel arra utal, hogy a lány nincs ezen a 10 négyzetkilométeres területen. A rendőrség közölte, hogy...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:19 ]
Ellentétben a Szerbiába érkező orosz fehér emigrációval, amely száz évvel ezelőtt történt és mély hatást gyakoroltaz országban, elsősorban az építészetben, a mai bevándorlók informatikával és kereskedelemmel foglalkozó emberek, közölte ma a NIN magazin. Egyes adatok szerint 2022 februárja óta több mint 220 ezer...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:52 ]
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Beolvasás folyamatban