Szerbia
Deli Andor: Szerbia uniós csatlakozása a polgárok érdekét szolgálja
Betűméret:             

Szeptember 13-án és 14-én Strasbourgban került sor az EU-Szerbia Stabilizációs és Társulási Parlamenti Vegyes Bizottság hatodik ülésére, melynek munkájában szerbiai és európai parlamenti képviselők vesznek részt. A szerb oldalon a Vajdasági Magyar Szövetséget Kovács Elvira képviselte, Deli Andor fideszes EP-képviselő pedig szintén részt vett az ülésen.

Deli felszólalásában hangsúlyozta: a csatlakozási tárgyalások fő kedvezményezettei a polgárok kell, hogy legyenek. „Az európai integrációs folyamatok és a nemzeti jogrendszer uniós jogszabályokkal való harmonizációja a jogállamiság és az alapvető jogok terén ugyanis nem csak a csatlakozási feltételeknek való megfelelésről szól. A polgárok szemszögéből nézve az integrációs folyamat az életkörülmények javulását, új munkalehetőségeket és jogbiztonságot kell, hogy jelentsenek. A polgárok legyenek tehát a csatlakozási tárgyalások első számú haszonélvezői és kedvezményezettjei!” – hívta fel a figyelmet a vajdasági EP-képviselő.

Az alapjogokról és azok védelméről folytatott vita során a néppárti politikus kiemelte: „Sok munka elé néz még a belgrádi kormány a kissebségek jogait és helyzetét illetően. A feladatokat a Kisebbségi Akcióterv összegzi, melynek végrehajtásra már megkezdődött, a munka nehezebb része viszont a gyakorlati megvalósítás, ami a kisebbségek mindennapi életében kell, hogy pozitív változásokat hozzon. A vajdasági magyarság, de más nemzeti kisebbség szempontjából is az a legfontosabb, hogy egy jogaiban megerősödött közösségként kerüljön ki a csatlakozási folyamatból”.

„Bármennyire is fontos, ne a Bizottság által szabott feltételeknek való megfelelés legyen az első számú szempont, hanem az, hogy a polgárok érezzék a javulást a mindennapi életükben. Ennek az aspektusnak a szem előtt tartása biztosítani fogja a közvélemény támogatását az európai integrációs folyamatok tekintetében, és a megfelelő pillanatban igent mondanak majd az uniós csatlakozásra. A további munkám során jómagam is e szempont megvalósulását fogom prioritásként kezelni” - tette hozzá a néppárti politikus. (Sajtóközlemény)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban