Szerbia
Forgalomba helyezték az autópálya Pirot és Dimitrovgrad közötti szakaszát
Betűméret:             

Ma ünnepélyes keretek között, Aleksandar Vučić szerb elnök jelenlétében adták át a 10-es korridor újabb 30,5 kilométeres, Pirottól Dimitrovgradig terjedő szakaszát.

A szerb elnök – akinek szavai szerint ma a mosolya 30,5 kilométer hosszú – azt üzente, nincs megállás, míg el nem érik a kitűzött célt, ez pedig az, hogy Szerbiát 1200 km autópálya szője át.

A szerb elnök megjegyezte, a politikusok eredményeit, egyebek között az autópályák, vasútvonalak kilométereiben is mérik, de az életszínvonal minőségével is, s reményét fejezte ki, hogy a polgárok néhány éven belül “lemérhetik”, hogyan dolgozott a jelenlegi hatalom, írja a Tanjug.

“Azt adjuk az országnak, amire a legnagyobb szüksége van, haladást és fejlődést. Minden, amit az emberek Szerbiának ebben a részében megtermelnek, az most 30 kilométerrel közelebb került Európához”, húzta alá Vučić, hozzátéve, ez a szakasz teljes egészében Szerbia eszközeiből és nem külföldi hitelekből épült.

Az év végéig díjmentesen használható az új szakasz

A 10-es korridor keleti részén lévő új, E 80-as szakasz Pirottól Dimitrovgradig, az év végéig díjmentesen használható.

A Putevi Srbije közvállalat javaslata szerint 2018 elejétől a Niš-Dimitrovgrad szakasz használatáért 190 dinár autópályadíjat kell majd fizetni.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy ma nyílt megbeszélést folytatott Matteo Mecaccival, a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) igazgatójával a választási folyamat javítására vonatkozó javaslatokról. Vučić az Instagramon közölte, hogy a javaslatok minden aspektusáról, valamint bizonyos...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 15:10 ]
Albin Kurti, a pristinai miniszterelnök ismét elutasította a szerb községek közösségének (ZSO) megalakítását, miután az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadta a javaslatot Koszovó csatlakozásáról az Európa tanácshoz. Kurti Strasbourgban, ahol tegnap este ülésezett az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, azt...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 15:03 ]
Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter kijelentette, hogy a Montenegróval közös TAG-készülékek április 15-én nem működtek teljesen, ahogy azt a Szerbia Útjai bejelentette. Mint hozzátette, ha ez május végéig nem változik, akkor a Szerbia Útjaiban felelni fog az a személy, aki miatt megszegték...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 13:15 ]
Beolvasás folyamatban