Szerbia
Vučić az újságírók miatt lemondta részvételét a BIA ünnepségén
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök tegnap két újságíró miatt mondta le részvételét a Biztonsági-Információs Ügynökség (BIA) napjának megünneplésén, mert a KRIK és a Politika újságíróját nem engedték be a rendezvényre.

Amiért néhány, különböző szerkesztőségekhez tartozó újságíró számára nem hagyták jóvá az ünnepségen való részvételt, Aleksandar Vučić szerb elnök is lemondta részvételét, pedig már tegnap bejelentették, hogy az államfő jelen lesz a BIA ünnepségén.

Vučić úgy gondolja, hogy senkitől sem szabad megvonni a tájékoztatás szabadságát és azt követeli a szerbiai államvezetés szerveitől, hogy tartsák tiszteletben és garantálják minden polgár szabadságát és jogág, függetlenül azok politikai irányultságától.

„Az állami szervek képviselői nem lehetnek arrogánsak és felelőtlenek, mint amilyen sok politikai vezető, akik nem engedik be saját rendezvényeikre a másként gondolkodó újságírókat, vagy pedig megtagadják, hogy válaszolnak a feltett kérdéseikre‟, áll az elnök sajtóhivatalának közleményében.

A közlemény szerint a hatóságok működésének alapvető része kell legyen az átláthatóság és a nyitottság.

Két újságíró, Vesna Radojević a KRIK-ből és Dušan Telesković a Politikából azt írta a Twitteren, hogy nem engedték be őket az eseményre, mert ahhoz nem voltak meg a biztonsági feltételek.

Telesković azt írta Twitter profilján: arról tájékoztatták, hogy nincsenek meg a biztonsági feltételek ahhoz, hogy a BIA ünnepségéről tudósítson, és nagyra értékeli Vučić lépését, hogy nem vett részt az eseményen, később viszont az újságíró azt írta, hogy ettől függetlenül magyarázatot vár arra, hogy milyen „biztonsági feltételeknek‟ nem felel meg, illetve hogy ezt ki és mikor mérte fel.

Időközben a KRIK szerkesztősége is magyarázatot kért a BIA-tól, hogy miért tiltották meg Vesna Radojevićnak, hogy részt vegyen az ünnepségen.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke ma úgy döntött, hogy elfogadja a Szerbia az erőszak ellen és a NADA koalíció köré tömörült ellenzék követelését, és június 2-án tartják meg a belgrádi, valamint az összes többi helyhatósági választást. Mint mondta, vasárnap írják ki a helyhatósági...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 13:55 ]
Előállították a koszovói rendőrség négy tagját szerdán a közigazgatási átkelőnél tartott ellenőrzés során, egyiküket bent tartották, erősítette meg a Tanjugnak a szerbiai belügyminisztérium. „A koszovói rendőrség négy tagját előállították, egyikőjüket – a rendőrség igazgatójának helyettesét – bent...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 11:48 ]
Christopher Cavoli, a NATO európai haderőinek legfelsőbb parancsnoka és az amerikai hadsereg európai parancsnokságának vezetője elmondta: a NATO úgy döntött, hogy megerősíti a tartalékos erőket Koszovóban (KFOR) és Bosznia-Hercegovinában (EUFOR Altea misszió). „Miután teljeskörű vizsgálatot folytattunk a KFOR-ban, arra...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 9:48 ]
Beolvasás folyamatban