Tudomány
Kisbolygókra való leszállásra készít fel asztronautákat a NASA
Betűméret:             
A NASA megkezdte asztronauták felkészítését egy kisbolygón való leszállásra, a küldetést a 2020-as évek végére tervezik.
Az aszteroidák óránkénti 80 ezer kilométeres sebességgel keringenek a Nap körül, parányi tömegük miatt gyakorlatilag nincs gravitációjuk, így meglehetősen nehéz feladat az űrsziklákon való landolás - olvasható a The Daily Telegraph (http://www.telegraph.co.uk) online kiadásában.
A küldetés során 4,8 millió kilométerre lévő aszteroidára küldenék az asztronautákat. A projekt elsődleges célja, hogy többet megtudjanak ezekről az égitestekről, amelyek a Naprendszer korai szakaszából származnak, így a minták vegyelemzésével évmilliárdokkal "lapozhatnak vissza" a történelemben. Ugyanakkor ezek az égi objektumok nagyon közel kerülhetnek a Földhöz. A NASA jelenleg több mint 400 olyan aszteroidát figyel meg rendszeresen, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek bolygónk számára. Többségük nem jelent komoly gondot, de az idén a tudósok felfigyeltek egy 140 méter átmérőjű aszteroidára, amely 2040-ben elég közel kerül a Földhöz, hogy összeütközzön bolygónkkal. A NASA szerint a küldetés segít felkészülni egy ilyen veszély elhárítására is.
A program első lépéseként, amelyről május 20-25-e között sorra kerülő Japán Földtudományi Szövetség közgyűlésén számolnak be, 2016-ban egy aszteroidára ember nélküli űrhajót küldenek, amelynek "robotkarjai" mintákat gyűjtenek a kisbolygó felszínéről. A 2020-as évek végén pedig következhet az emberes küldetés, amelynek során az asztronauták akár 30 napot is eltölthetnek egy kisbolygó felszínén.
Hat asztronauta, köztük az Európai Űrügynökség (ESA) képviseletében Tim Peake őrnagy, a brit hadsereg volt helikopterberepülő pilótája júniusban kezdi meg a felkészülést. Ennek során megtanulják, hogy hogyan működtessék a járműveket, hajtsák végre a sétát a kisbolygó felszínén, vagy a mintagyűjtést.
A felkészülés során az asztronauták 12 napot töltenek 20 méteres mélységben egy víz alatti bázison Florida partjainál. Egy 13 méter hosszú és 6 méter széles kapszulában élnek majd, de "űrsétákat" is tesznek a tengerfenéken és olyan járműveket irányítanak, amelyekhez hasonlatosakat alkalmaznak majd az aszteroida felszínén. (MTI)
A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]
Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média. A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat...
2026. MÁJUS 24.
[ 20:10 ]
Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami...
2026. MÁJUS 10.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó