Összekapcsolják az arcokat a hozzájuk tartozó hanggal a lovak
Betűméret:
Számos háziállat nem képes arra, hogy gazdáját annak hangja alapján felismerje, egyes fajoknak az arc sem nyújt támpontot ez ügyben. A lovak ugyanakkor mindkettő segítségével képesek azonosítani egy embert - derítették ki brit kutatók.Eddig az volt a tudományos álláspont, hogy csak az ember képes összekapcsolni agyában valakinek a hangját a hozzá tartozó képpel, és emlékezni erre. Leanne Proops és Karen McComb, a Sussexi Egyetem kutatói már korábban kimutatták, hogy a lovak képesek megkülönböztetni az ismerős emberi arcokat az ismeretlenektől. Most azt vizsgálták, hogy az állatok képesek-e párhuzamot vonni a hang és az arc között, ami magasabb szintű kognitív képességet feltételez.
A lovaknak gazdáik valamint egy ismeretlen hangját játszották le, és feljegyezték, milyen gyorsan, milyen gyakran és milyen hosszan néztek az állatok arra a személyre, amelynek hangját hallották. A lovak tovább figyelték azt a személyt, akinek hangját hallották, függetlenül attól, hogy az a gazdájuk volt, vagy sem - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at).
Egy második kísérlet során két ismerős személyt mutattak a lovaknak. Az állatoknak sikerült a személyeket a hozzájuk tartozó hanggal párosítani, egyes patások meg is próbálták közelíteni a "hozzájuk szólót".
Ez egyértelmű jele annak, hogy a lovak képesek összekapcsolni a vizuális és az akusztikus benyomásokat - következtettek a kutatók. A kancák tovább néztek a személyre, akinek a hangját hallották. A természetben a kancák tartják inkább össze a csoportot, a mének kevésbé. (MTI)
A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]
Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média.
A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat...
2026. MÁJUS 24.
[ 20:10 ]
Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami...
2026. MÁJUS 10.
[ 10:01 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




