Támogatná a három szülős embrió módszerét egy brit bioetikai csoport
Betűméret:
Egy befolyásos brit bioetikai csoport szerint bizonyos örökletes betegségek magas kockázata esetén lehetővé kellene tenni a lombikmódszert választó szülőknek, hogy két nő petesejtjét használhassák fel az embrió létrehozásához.Ezeket az ellentmondásos eljárásokat csak abban az esetben hagynák jóvá, ha biztonságosnak bizonyultak - közölte kedden a Nuffield Bioetikai Tanács. Felvetésük vélhetően újraindítja a témával kapcsolatos korábbi vitát.
Jelenleg ilyen kezeléseket csak kutatási céllal engedélyeznek Nagy-Britanniában, és a brit törvények tiltják az emberi petesejt vagy embrió megváltoztatását a nőbe való beültetés előtt.
2008-ban, amikor brit kutatók először jelentették be, hogy sikerült ezzel a módszerrel embriót létrehozniuk, az újságok címlapon hozták, hogy innentől három szülője, két biológiai anyja és egy biológiai apja lehet egy gyereknek. Ezzel szemben az egyik nőtől a gyerek genetikai állományának csak kis töredéke, az úgynevezett mitokondriális DNS származik. Az embrió a "valódi" anyától kapja a sejtmagon belüli DNS-t, amely a teljes örökítőanyag túlnyomó részét teszi ki.
A módszer akkor jelenthet segítséget, amikor az anya DNS-ében mitokondriális hiba van, ezért különböző genetikai betegségek megelőzése érdekében egy másik, egészséges mitokondriummal élő nő petesejtjét is felhasználják. Ennek a kisegítő petesejtnek eltávolítják a sejtmagját, vele a másik nő genetikai állományának túlnyomó részét. Ezt követően a megtermékenyített embriót belehelyezik a kiürített petesejtbe, és az embrió így fejlődik tovább.
A sejteket energiával ellátó sejtszervecske, a mitokondrium hibája olyan betegségekhez vezethet, mint az izomdisztrófia, az epilepszia, szívproblémák vagy mentális retardáltság.
(MTI/AP)
A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]
Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média.
A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat...
2026. MÁJUS 24.
[ 20:10 ]
Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami...
2026. MÁJUS 10.
[ 10:01 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




