Tudomány
Sokkal több áldozata lehetett a H1N1-vírusnak, mint becsülték
Betűméret:             
A 2009-es pandémiás H1N1 influenzavírus vélhetően negyedmillió fölötti számban követelt emberéletet, vagyis tizenötször több áldozata lehetett, mint a korábbi 18 500 fős becslés - írták amerikai kutatók kedden megjelent tanulmányukban a The Lancet Infectious Diseases című szakfolyóiratban.
Az áldozatok nagy száma aláhúzza a jobb tervezés és vakcinaelosztás szükségességét - véli a járványtani szakemberekből és orvosokból álló kutatócsoport, amely népességi adatokon és fertőzési útvonalakon alapuló statisztikai modelljével alkotott képet a világjárványról.
"Ez a tanulmány az egyik első, amely globális becslést ad a 2009-es H1N1-vírus által okozott halálozásokról - közölte Fatimah Dawood vezető szerző, az Egyesült Államok járványügyi hatóságának (CDC) munkatársa. - A 2009-es pandémiára vonatkozó legtöbb halálozási becsléssel ellentétben ez a tanulmány azokra a délkelet-ázsiai és afrikai országokra kiterjedően is tartalmaz becsült halálozási adatokat, amelyekben egyébként korlátozott az influenzával összefüggő halálozási adatokhoz való hozzáférés."
Az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) 18 500, laboratóriumi tesztekkel igazolt halálesetet jelentettek az illetékes nemzeti járványügyi hatóságok, de az amerikai kutatók feltételezése szerint ez alulbecsült szám. Mint írták, nem mindenkitől vettek mintát, aki meghalt influenzában, illetve a vírus a halál időpontjában sok esetben már ki sem mutatható. Becslésük szerint a 2009 áprilisától eltelt tizenkét hónap alatt a H1N1 influenza 284 500 halálesetet okozott, sőt az áldozatok száma akár 575 400 is lehet.
A WHO adatai szerint évente világszerte 250 és 500 ezer között van a szezonális influenza miatt meghalt emberek száma. Dawood hangsúlyozta, hogy pusztán a számok elemzése nem ad teljes képet, mert a H1N1 influenza áldozatainak 80 százaléka 65 évesnél fiatalabb volt, miközben az évente jelentkező szezonális influenza főként az idősebb emberek halálával jár. A kutatók becslése szerint a "sertésinfluenza" miatti halálozások 51 százaléka Délkelet-Ázsiában és Afrikában történt, ahol a világ népességének 38 százaléka él. (MTI)
A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]
Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média. A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat...
2026. MÁJUS 24.
[ 20:10 ]
Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami...
2026. MÁJUS 10.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó