Belátható távolságban van az AIDS gyógyítása
Betűméret:
A legutóbbi felfedezések nyomán belátható távolságban van az AIDS gyógyítása - vélekedett a HIV-vírust felfedező egyik tudós a betegségről jövő héten tartandó világkonferencia előtt az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. Francoise Barre-Sinoussi - a 2008-as orvosi Nobel-díj egyik kitüntetettje - tagja annak a csoportnak, amely felfedezte az emberi immunhiány vírust, a HIV-et, amely a szerzett immunhiányos tünetegyüttest, az AIDS-et okozza. A tudós a "berlini páciens" esetét idézte, akit - úgy tűnik - csontvelő-átültetéssel sikerült meggyógyítani, "ami azt jelenti, hogy van rá reális esély, hogy a vírust eltávolítsák a szervezetből".
További optimizmusra adhat okot, hogy a betegek igen kis hányadánál - kevesebb mint 0,3 százalékánál - nem jelentkeznek a fertőzés tünetei, noha soha nem kaptak kezelést. Franciaországban pedig van egy kis csoport, amelynek tagjai antiretrovirális szereket kaptak, most pedig kezelés és tünetek nélkül élnek - emlékeztetett Barre-Sinoussi.
"Van remény...de ne kérjenek dátumot tőlem, mert nem tudjuk, mikor" - tette hozzá a tudós, aki szerint a világjárványt 2050-re megszüntethetik, ha a gyógyszerekhez való hozzáférés gátjait sikerül kiküszöbölni.
Barre-Sinoussi úgy véli, a legfőbb akadály nem tudományos, hanem politikai, gazdasági és társadalmi gátakról van szó. Problémát jelent a tesztekhez és gyógyszerekhez való hozzáférés a világ szegényebb és vidéki területein, ahogyan a vírus körüli stigmatizálás is, ami aláássa a korai felismerést és kezelést.
Mintegy 25 ezer embert - köztük kutatókat, fertőzötteket és hírességeket - várnak vasárnaptól az amerikai fővárosba a világkonferenciára, amelyen a három évtizedes AIDS-járványról tanácskoznak.
A halálozások és a fertőzések száma a betegséggel leginkább sújtott területeken csökkent 2010 és 2011 között, kezelést pedig 20 százalékkal többen kaptak, mint egy évvel korábban.
Összességében több mint 34 millió HIV-fertőzött ember él jelenleg világszerte, az 1980-as évek óta mostanáig mintegy 30 millió ember halt meg AIDS-betegséggel összefüggő ok miatt.
A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]
Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média.
A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat...
2026. MÁJUS 24.
[ 20:10 ]
Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami...
2026. MÁJUS 10.
[ 10:01 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




