Leszállt a Marson a Curiosity
Az élet nyomait kutatja az amerikai Mars-járó
Betűméret:
Sikeresen leszállt a Mars felszínére hétfőn a Curiosity (Kíváncsiság) Mars-járó - jelentette be az amerikai űrhivatal.A kaliforniai Pasadenában, a NASA bolygókutató részlegében, megerősítették, hogy a robot greenwichi idő (Greenwich Mean Time) szerint 5 óra 31 perckor - közép-európai idő szerint 7 óra 31 perckor - landolt. A robot leszállóhelye - a Gale-kráter - közvetlen környezetében azt vizsgálja majd, hogy létezhettek-e a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek.
A Curiosity a tervek szerint két évig kutat majd az élet nyomai után a Marson. Ez a legdrágább és műszakilag a legkifinomultabb vállalkozás, amelyet a Mars kutatására elterveztek. A NASA szakértői szerint az egész műveletet nagy pontossággal hajtották végre. A Curiosity már elküldte a Földre az első képeket, ezen látható volt a Mars-járó árnyéka a vörös bolygón, továbbá a kerekei is. Az irányítóközpont munkatársai egymást ölelgették a sikeres landolás után.
A Mars-járó 2011. november 26-án startolt a Földről. Ez volt az amerikai űrhivatal által végrehajtott hetedik sikeres landolás a Marson, számos korábbi amerikai próbálkozás, illetve más ország leszállási kísérlete nem volt eredményes. A NASA-nál igen látványos és, mint kiderült, sikeres eljárást dolgoztak ki a landolásra. A tervezett leszállás előtt hét perccel a fedélzeti számítógépek bekapcsolták a fékezőrakétákat, és az űreszköz sebességét az óránkénti 20 ezer kilométerről óránkénti 3,6 kilométerre csökkentették. Ezt követően a fékezőrakétákkal ellátott platform, illetve egy "égi daru" fokozatosan közelített a felszín felé. A művelet alatt a marsjáró kábeleken lógott, majd ezek is kioldódtak, mihelyt az űreszköz talajt ért. Ezután a platform távolabbra repült, majd becsapódott a talajba. A Curiosity "életre kelt", és elkezdett képeket készíteni a környezetéről.
Barack Obama amerikai elnök a Tweeter közösségi oldalon azt írta: "Gratulálok és köszönet a NASA-nál dolgozó összes férfinak és nőnek, akik ezt a remek teljesítményt nyújtották. Amerika történelmet írt."
A Curiosity 2011. november 26-án startolt a Földről
"Megtettünk mindent, amit tehettünk. Leteszteltünk mindent, amit csak lehetett, és mindent a legjobb tudásunk szerint építettünk meg" - foglalta össze korábban a NASA Mars-felfedező programjának irányítója, Doug McCuistion.
John Grunsfeld, a NASA tudományos programjának helyettes vezetője arra mutatott rá, hogy a Curiosity az amerikai űrügynökség eddigi legbonyolultabb robotküldetése. A csaknem egytonnás Mars-járó landolásához speciális égi darut, fékezőrakétákkal ellátott platformot konstruáltak.
A NASA 1970-es években indított és mikrobák gyűjtésére kitalált Viking-missziójával szemben az új szerkezet - hivatalos nevén a Mars Science Laboratory - olyan pontok után kutat majd a bolygón, amelyek egykor alkalmasak lehettek az életre és esetleg megőrizték ennek nyomát.
A Curiosity elsődlegesen geológiai expedíció - hangsúlyozta a küldetés egyik vezető tudósa, John Grotzinger, a Kaliforniai Műszaki Egyetem, a Caltech geológusa.
Tudósok feltételezése szerint Gale-kráter 3,5-3,8 milliárd évvel ezelőtt jött létre, amikor a Mars, a Föld és a Naprendszer többi bolygója rendszeres "meteortámadásoknak" volt kitéve. A Gale-kráter legnagyobb érdekessége nem a képződmény 154 kilométeres gödre, hanem az az öt kilométeres törmelékhegy, amely a kráter talajából emelkedik ki. Szakértők úgy vélik, a törmelék a krátert egykor megtöltő üledékből van. Remények szerint ennek vizsgálatával a Curiosity segít felfejteni a Mars geológiai történetét.
Korábbi küldetések révén a tudósok feltételezik, hogy a bolygó egykor melegebb és nedvesebb volt a ma hideg és száraz sivatagos égitestnél. A Marson szolgáló felfedező járművek - ma már csak a Spirit - találtak olyan ásványokat, amelyek a Földön csak víz révén képződhetnek. (MTI)
A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]
Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média.
A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat...
2026. MÁJUS 24.
[ 20:10 ]
Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami...
2026. MÁJUS 10.
[ 10:01 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




