Tudomány
A növények hang útján is "beszélnek" egymással
Betűméret:             

Egy új kutatás szerint a növényvilágban is megfigyelhető, hogy a palánták gyarapodására jótékony hatással vannak a közvetlen környezetből érkező biztató, barátságos szavak.

A tudományos vizsgálat alátámasztotta kertészek gyakorlati tapasztalatát, amely szerint a csilipaprika növekedésének kifejezetten jót tesz, ha bazsalikom mellé ültetik. A kísérletben azonban a palántákat elszigetelték a felnőtt bazsalikomok kémiai, fénnyel vagy érintéssel közvetített jelzéseitől, kizárólag "hangjelzéseik" érhették el a csilicsemetéket.

"Az eredmény azt sugallja, hogy a növények képesek egy még számunkra ismeretlen mechanizmus segítségével kedvezően befolyásolni a magok és palánták fejlődését. Feltételezésünk szerint olyan akusztikus jelzéseket vesznek igénybe, amelyeket valószínűleg sejteken belüli nanomechanikai rezgésekkel keltenek, hogy azok révén kommunikáljanak szomszédjaikkal" - fejtette ki Monica Gagliano, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatója, a BMC Ecology című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A vizsgálat újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a növények hang útján is "beszélnek" egymással. Az ausztráliai tudós már kimutatta, hogy károsan hat az ánizskapor-palántákra, ha elvágják őket a felnőtt növények kémiai jelzéseitől, jóllehet azokat - lényegében rosszindulatú vegyi anyagokat - a "nagyok" azért bocsátják ki, hogy fékezzék a versenytársak szaporodását. Számtalan tanújelét fedezték már fel a növények és a rovarok között működő jelzésrendszernek: az orchideák például csak egy bizonyos méhfajta magas frekvenciájú zümmögésére bocsátják rendelkezésére virágporukat.

A tudósok eddig is tisztában voltak azzal, hogy a növények kémiai jelzések segítségével figyelmeztetni tudják egymást, egyebek között olyasmire, hogy "Ide nem szabad magot elszórni", vagy "Vigyázat, tehén közeledik!". Monica Gagliano meggyőződése szerint hasonló kapcsolatot képesek teremteni egymás között hang útján is.

A tanulmányban ismertetett kísérletben a tudós vezette csoport nyomon követhette, hogy a csilimagok gyengén csíráznak, ha nincsenek mellettük más, barátságosan duruzsoló növények. Rögtön gyarapodásnak indultak azonban, ha felnőtt csilipaprikák vagy bazsalikomok társaságát élvezhették, még ha azokkal csak rezgések útján érintkezhettek is. (MTI)

A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]
Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média. A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat...
2026. MÁJUS 24.
[ 20:10 ]
Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami...
2026. MÁJUS 10.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó