Tudomány
Az ember és a kutya hatott egymás genetikai fejlődésére
Betűméret:             

A kutya nemcsak az ember legjobb barátja, hanem egy új kutatás szerint az evolúcióban is hűséges társa volt az évezredek során: a két faj közötti kapcsolat befolyással volt genetikai fejlődésükre.

A Nature Communications című szakmai folyóiratban megjelent tanulmány szerzői feltárták, hogy a háziasított kutyák agya és emésztőszervrendszere sok szempontból hasonlóképpen alakult, mint az emberé. Megállapításuk szerint a közös környezet is hatást gyakorolt mindkét faj evolúciójára azóta, hogy az ember több tízezer évvel ezelőtt megszelídítette a farkast, és barátjává fogadta.

A tudósok körében erősen vitatott, hogy a háziasítás pontosan mikor is zajlott le. Az biztos, hogy a kutyák tízezer évvel ezelőtt már az emberi társadalmak szerves részét képezték. Együtt eltemetett kutyák és emberek maradványai Németországban is előkerültek 14 ezer éves sírokból, ami a háziasításra utal, viszont korábbi genetikai tanulmányok a farkasok domesztikálásának eredetét Kínába és a Közel-Keletre helyezték. Nemrégiben az amerikai tudományos akadémia PLoS ONE című kiadványában megjelent az a tanulmány, amelyben kutatók mitokondriális DNS-vizsgálatok eredményére hivatkozva közölték: a mai kutyák egyik őséé az a 33 ezer éves koponya, amelyet az oroszországi Altaj hegységben találtak.

(MTI-fotó: Földi Imre )

A háziasítás folyamatának megértése végett a mostani tanulmány szerzői a szürke farkasok, őshonos kínai kutyák, tibeti masztiffok, német és belga juhászok DNS-ét elemezték. A genetikai információkat hordozó örökítőanyag vizsgálatából az derült ki, hogy a domesztikált kutyák ősei és a szürke farkasok körülbelül 32 ezer évvel ezelőtt válhattak szét egymástól. Azóta az ebek háziasítása és evolúciója fokozatosan valósult meg, amit jelez az is, hogy a kutyapopulációban nem voltak hirtelen bekövetkezett drasztikus ingadozások az idők folyamán.

"A háziasítást gyakran társítják a népsűrűség növekedésével és a lakott területek zsúfoltságának a fokozódásával. Kétségkívül ezek a kedvezőtlennek ítélt környezeti feltételek nyomást gyakorolhattak mindkét faj genetikai újrahangolására" - fejtette ki Kuo-tung Vang, a Kínai Tudományos Akadémia genetikai kutatója.

A vizsgálat résztvevői összevetették az emberek és az ebek megfelelő génjeit. Arra a megállapításra jutottak, hogy az emésztésért és az anyagcseréért felelős gének hasonló változásokon mentek keresztül mindkét fajnál. Kimutatták azt is, hogy a génmódosulás összeköthető a hús- és növényalapú táplálék arányának nagyjából egy időben lezajlott jelentős eltolódásával mind az embernél, mind a kutyánál.

Ugyancsak megegyező evolúciós átalakulást fedtek fel a két faj agyának működési folyamataiban, például azoknál a géneknél, amelyek hatással vannak a szerotoninra, az agy egyik "sokfunkciós", különféle élettani és viselkedési folyamatokat szabályozó ingerületátvivő anyagára, kémiai hírvivő molekuláira.(MTI)

A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]
Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média. A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat...
2026. MÁJUS 24.
[ 20:10 ]
Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami...
2026. MÁJUS 10.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó