Tudomány
Nyelv - állam - jog
Nemzetközi jogi–tudományos tanácskozást szervez a tartomány és az MNT
Betűméret:             

A Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság és a Magyar Nemzeti Tanács 2013-ban is megszervezi hagyományos jogi-nyelvhasználati tanácskozását. A Nyelv – állam – jog című nemzetközi, magyar nyelvű konferenciára 2013. június 13–14-én kerül sor Palicson.

A résztvevők tudományos előadásokat hallgathatnak meg hazai és külföldi jogi professzoroktól, illetve kutatóktól.

A szervezők kifejtik, ennek a tanácskozásnak a programjából kimaradnak az előző években megszokott szakterminológiai gyakorlatok, őszre ugyanis egy külön tanácskozást terveznek szentelni a fordítási problémáknak és a szaknyelvi kihívásoknak.

A mostani konferenciára elsősorban jogászokat várnak, de a részvétel nyitott minden érdeklődő számára, akinek az igazságszolgáltatásban, közigazgatásban és rokon területeken való munkája során a hivatalos nyelvhasználat terén szerzett új ismeretek hasznosak lehetnek.

A tanácskozás teljes egészében magyar nyelven folyik, a részvételi díj pedig 6500 dinár résztvevőnként, ami nem tartalmazza a szállás és az ebéd költségeit.

Jelentkezni június 7-éig lehet levélben (Magyar Nemzeti Tanács, Age Mamužića 11/II, 24000 Szabadka), faxon (024/524-534) vagy elektronikus postán (office@mnt.org.rs).

Az érdeklődők további információt az MNT Közigazgatási Hivatalában Beretka Katinkánál a 024/524-534 telefonon, illetve a beretka@mnt.org.rs e-mailen kaphatnak.

A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]
Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média. A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat...
2026. MÁJUS 24.
[ 20:10 ]
Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami...
2026. MÁJUS 10.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó