Tudomány
Kutatás: A jövő nyugdíjas generációjának sokkal nehezebb dolga lesz, mint a mostaninak
Aegon: nem vagyunk elég felkészültek a nyugdíjas évekre
Betűméret:             

A nyugdíjas évekre való felkészültség alacsony szintje egyre égetőbb problémát jelent világszerte, így Magyarországon is mind a döntéshozók, mind a munkáltatók, mind pedig a lakosság számára - állapítja meg az Aegon megbízásából 12 országban végzett kutatás.

Az Aegon egy nullától tízig terjedő skálán mozgó indexet számol a nyugdíjra való felkészültség mérésére. A mutató hat fő elemből tevődik össze: a személyes felelősségvállalásból, a tudatosság szintjéből, a pénzügyi jártasságból, a tervezésből, a pénzügyi felkészültségből illetve a tartalékolásból.
A társaság 2013. évi felmérése azt mutatja, hogy azokban az országokban, ahol a kutatást már tavaly is elvégezték, kivétel nélkül csökkent az index értéke.
Magyarországon a tavalyi 4,80-ról 4,73 pontra mérséklődött a mutató az idén, és enyhén elmarad a 12 ország 4,89 pontos átlagától is.
Az index értéke Japánban a legalacsonyabb - 4,3 pont -, míg Németországban a legmagasabb, 5,5 pont.
A kilátásokat illetően a megkérdezettek változatlanul pesszimisták. A válaszadók 64 százaléka szerint a jövő nyugdíjas generációjának sokkal nehezebb dolga lesz, mint a mostaninak, és csak 9 százalék számít arra, hogy a mostani nyugdíjasokéhoz képest javul majd a helyzet.
Az átlagnál is rosszabb e téren a helyzet Magyarországon: itt a válaszadók négyötöde vélekedett úgy, hogy a jövő generációinak nehezebb dolga lesz, és mindössze két százalékot tesz ki azok aránya, akik a helyzet javulását várják.
A kutatásban a Transamerica Center for Retirement Studies és a Cicero Consulting működött közre. Az érintett országokban - Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Japánban, Hollandiában, Lengyelországban, Spanyolországban, Svédországban, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában - 2013 januárjában és februárjában készültek a felmérések. (MTI)

A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]
Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média. A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat...
2026. MÁJUS 24.
[ 20:10 ]
Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami...
2026. MÁJUS 10.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó