Tudomány
Az immunrendszer a kulcs a regenerációs képességhez
Betűméret:             

Részben fellebbent a fátyol a kétéltűekhez tartozó szalamandra különös titkáról: ausztráliai tudósok megállapítása szerint az állat immunrendszerében rejtőzik a kulcs rendkívüli képességéhez, amellyel vissza tudja növeszteni gyakorlatilag teste bármely részét, beleértve végtagjait, izmait, gerincét, agy- és szívszövetét.

Az amerikai tudományos akadémia Proceedings of the National Academy of Sciences című, legfrissebb kiadványában közzétett tanulmányukban a melbourne-i Monash Egyetem kutatói kísérleteik során felfedezték, hogy ha eltávolítják a szalamandra immunrendszeréből a falósejteket (falociták, makrofágok), akkor a kétéltű elveszíti regenerációs képességét.
Tulajdonképpen minden élőlény képes visszanöveszteni teste kisebb-nagyobb részeit, ám a regenerálódási listát egyértelműen a szalamandra vezeti. Míg az emberhez hasonló emlősök csupán bőrük és csontjaik regenerálására képesek, a kétéltű teljes lábat növeszt néhány hét alatt az elvesztett helyett, kijavítja gerincsérülését, sőt még hiányzó agydarabkáját is pótolja. Ráadásul hegesedés vagy károsodás nélkül: az újonnan növesztett testrészek maradéktalanul helyettesítik a régieket, kifogástalan "hasonmásként" működnek.
James Godwin, a kutatást vezető tudós közölte, hogy eredményeikkel közelebb juthatnak annak megértéséhez, milyen feltételek szükségesek a regenerálódáshoz.
"Korábban úgy hittük, hogy a falósejtek akadályozzák a regenerációs folyamatot, most viszont kiderült, hogy ha nincsenek jelen a gyógyulás korai szakaszában, a regenerálódás is elmarad - magyarázta. - Következő lépésként fel kell tárnunk, hogy pontosan miként járulnak hozzá a makrofágok a szövetek újraképződéséhez."
A tudós nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy a kutatások során olyan terápiákat is ki tudnak dolgozni, amelyek segítségével az emberi immunrendszert is a regenerálódás felé terelhetik. "A szalamandrák szolgálhatnak mintául, hogyan kell a tökéletes visszaépülésnek lezajlania" - hangsúlyozta.
Meggyőződése, hogy a kétéltűek gyógyulási folyamatának tanulmányozásával számos, rostos elfajulással (fibrózis) vagy hegesedéssel összefüggő betegséghez, köztük szív- és májbántalmakhoz tudnak majd új gyógymódokat felfedezni. A hegesedés nélküli gyógyulás magát a műtét utáni felépülést is felgyorsíthatja.
"A regenerációs pályák némelyike talán még nyitva áll előttünk. Elképzelhető, hogy képesek leszünk nemcsak megtalálni, hanem hasznosítani is ezeket" - mondta Godwin. (MTI)

A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]
Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média. A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat...
2026. MÁJUS 24.
[ 20:10 ]
Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami...
2026. MÁJUS 10.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó