Tudomány
Madárinfluenzás madarat találtak a Bécs melletti reptéren
Betűméret:             

A madárinfluenza (H5N1) vírusával fertőzött madarat találtak csempészett egzotikus madarak között az osztrák vámosok a Bécs melletti schwechati repülőtéren – közölte az osztrák egészségügyi minisztérium kedden.

Egy rutinellenőrzésen két cseh utasnál két utazótáskából összesen hatvan egzotikus madár került elő, csövekben elrejtve. Az állatok közül 39 már elpusztult, mire a vámosok rájuk találtak.

Valamennyi madártetemet megvizsgálták, és az egyikben az osztrák egészségügyi és élelmiszerbiztonsági ügynökség a H5N1 jelű vírust mutatta ki. A teszteredmény ismeretében az életben maradt, előzőleg karanténban elhelyezett állatokat elpusztították.

A madarakkal érintkezésbe került osztrák állategészségügyi dolgozók és vámosok elővigyázatosságból Oseltamivir nevű vírusellenes gyógyszert kapnak. A cseh hatóságokat is tájékoztatták az esetről, hogy meg tudják tenni a szükséges lépéseket. A minisztérium szerint csekély volt az emberi fertőződés veszélye.

A madárinfluenza H5N1 változata 2003-ban, majd 2005-06-ban végzett pusztítást szárnyasok között, elsősorban a Távol-Keleten. A vírus ritkán emberre is átterjed.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a 630 megbetegedés közül 375 vezetett a beteg halálához. (MTI)

A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]
Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média. A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat...
2026. MÁJUS 24.
[ 20:10 ]
Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami...
2026. MÁJUS 10.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó