Tudomány
Megérkezett a Marshoz a Maven űrszonda
Betűméret:             

Csaknem hétszázmillió kilométer megtétele megérkezett a Marsra a Maven űrszonda - jelentette helyi idő szerint vasárnap este az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

Tájékoztatása szerint az űrszonda, amelyet tavaly november 18-án bocsátottak fel a Földről, sikeresen Mars körüli pályára állt. Az űrszonda óránként 16 ezer kilométeres sebességgel száguldott a vörös bolygó felé, és a közelébe érve bekapcsolta fékezőrakétáit, majd félórára rá a kijelölt pályára állt. A NASA repülésirányítóinak 12 percet kellett várniuk, amíg megérkezett az ezt igazoló jel a 222 millió kilométeres távolságra lévő űrszondától.

Ezzel megkezdődhet a csaknem 670 millió dollárt érő űrszonda küldetése a sárga bolygó felett. Az elkövetkező hat hétben a NASA repülésirányítói még változtatni fogják a Maven keringési magasságát, és ellenőrzik a fedélzetén lévő műszerek működését.

Az űrszonda nem fog leszállni a sárga bolygó felszínére, hanem a bolygó körül keringve a marsi légkör felső rétegeit fogja vizsgálni. Kutatók azt remélik, hogy a légköri mérésekkel fény derül arra, hogy a több milliárd évvel ezelőtt még meleg és nyirkos légkörű bolygó mitől hűlt le és vált szárazzá.

A Marsnak korábban sűrűbb volt a légköre, amely alkalmas volt ahhoz, hogy víz legyen a felszínén. Egy jelentős éghajlati változás következtében azonban légköre nagy része a világűrbe szökött. A MAVEN által elvégzett mérések várhatóan lehetővé teszik, hogy meghatározzák a légkör összetevői - a szén-dioxid és a víz - világűrbe történt szökésének szerepét, ezáltal pontosabban meg lehet majd ismerni a Mars légkörének, éghajlatának, vizének történelmét.

A MAVEN felszerelését nyolc tudományos műszer alkotja, köztük a légköri gázok molekulaszerkezetének megállapítására szolgáló tömegspektrométer és az SWEA elektronikus napszélelemző.

A Marsot jelenleg a NASA két marsjárója és két orbitális pályán keringő műholdja, valamint az Európai Űrhivatal szatellitje kutatja, ehhez a flottához csatlakozik a Maven. Várhatóan két nap múlva érkezik meg a Marshoz egy indiai űrszonda, amely ugyancsak keringeni fog körülötte.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban