Tudomány
Százezer éves leletre bukkantak Szegeden
Betűméret:             

Jégkorszakbeli ősbölény maradványaira bukkantak a szegedi szuperlézerközpont építkezésénél. A markolós már szerzett tapasztalatokat régészeti ásatásokon, így rögtön leállt a munkával, amint előkerültek a maradványok a földből.

Jégkorszakbeli ősbölény maradványaira bukkantak Szegeden, a szuperlézerközpont építkezésén.

Sümegi Pál, a Szegedi Tudományegyetem földtani és őslénytani tanszékének vezetője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: egy rendkívül ritka leletről van szó, az építkezéseken általában észre sem veszik az ilyen csontokat. Szerencsére azonban a központ építésénél dolgozó markolós már vett részt régészeti ásatáson, és mihelyt a lelet a felszínre került, leállt a munkával, és értesítették a múzeumot.

A csontok egy része még eredeti rétegtani helyzetben volt. Két agyagréteg között, dunai, folyóvízi rétegsorban találtak rájuk, így koruk is pontosan behatárolható: nagyjából százezer évesek. Ez egy felmelegedési időszaknak a vége és egy lehűlésinek a kezdete – tette hozzá a szakember.

Az állat feltehetőleg a folyóba fulladt, és a víz kivetette a fövenyre - valószínűsítette.

A szakemberek által kiemelt ősbölényleletek egyébként nagyon ritkák, többnyire építkezéseken, illetve a dunai hordalékban találnak csontokat. (M1 - Ma reggel)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban