Tudomány
Lezuhant a Virgin Galactic űrrepülőgépe
Betűméret:             

Próbarepülés közben pénteken lezuhant a Virgin Galactic magánvállalat űrrepülőgépe az Egyesült Államokban, a kaliforniai Mojave sivatagban - közölte a Sir Richard Branson brit milliárdos alapította vállalat.

A szerencsétlenségben a kaliforniai autópálya-rendőrség szerint az egyik pilóta meghalt, a másikat pedig, aki súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították. A próbarepülés közben az űrrepülőgép súlyosan meghibásodott, és lezuhant.

Az amerikai légügyi hatóság (FAA) szerint a baleset közvetlenül azt követően történt, hogy az űrrepülőgép levált az azt magasba emelő, külön erre a célra konstruált WhiteKnightTwo hordozó-repülőgépről. Egy szemtanú, Ken Brown fotós szerint az űrrepülő azt követően robbant fel, hogy a leválás után begyújtotta rakétahajtóművét.

A Virgin Galactic közölte, hogy a próbarepülés közben "súlyos rendellenesség" történt, amely a jármű elvesztését okozta. A pilóták tudatában voltak a hibának, mielőtt a rádiókapcsolat megszakadt volna velük.

A SpaceShipTwo a tervek szerint turistákat szállított volna a világűrbe, illetve a vele folytatott kísérleteknek a Virgin Galactic fontos szerepet tulajdonított a földrészek közötti nagysebességű közlekedés kifejlesztésében.

A Virgin Galactic már évek óta reklámozza, hogy repülőutazásokat fog indítani 100 kilométerrel a Föld felszíne felett, amelyek során az utasok megtapasztalhatják a súlytalanság élményét.

Az Egyesült Államokban négy napon belül ez a második súlyos baleset, amely űrszállítással foglalkozó magáncégeknél történt: kedden az Antares teherszállító űrhajó robbant fel Virginia állam partjainál. Az Orbital Sciences Corporation bejelentése szerint a repülésirányítók tudatosan semmisítették meg a járművet, miután észlelték annak meghibásodását. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban