Tudomány
Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok zárónapja: Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez
Betűméret:             

Szarvas Gábor szobrának megkoszorúzásával, Arany János kiállítással és tudományos tanácskozással fejeződött be ma Adán a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezvénysorozata, amelynek témája a nyelvi kultúra, nyelvi viselkedés volt.

Az adai születésű Szarvas Gábor mellszobránál megtartott koszorúzási ünnepség kezdetén, az alkalmi műsorban anyanyelvünk meghatározó szerepéről hallhattak verseket, majd Maksó Éva az adai Cseh Károly Általános Iskola igazgatónője mondott ünnepi beszédet, amelyben kiemelte, hogy az anyanyelv átadásában, ápolásában meghatározó szerepe van a családnak. Az anyanyelvi ismeretet a családnak kell megalapoznia, s az iskolának kell folyamatosan fejlesztenie, hozzáfűzte továbbá, hogy a mi feladatunk a jelen körülmények között, hogy Szarvas Gábor nyomdokain járva vállaljuk ragaszkodásunkat a tiszta magyar nyelvhez. Komoly kiállást követelt ez a XIX. században a nyelvújítást követő időkben, s komoly feladat ez ma is.

Az ünnepség folytatásában az intézmények és szervezetek képviselői Szarvas Gábor szobránál elhelyezték virágaikat. Ada község önkormányzata nevében Urbán Mónika, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület képviseletében dr. Hódi Éva, Ágoston Ibolya és Szabó Szabados Ilona, a Szarvas Gábor Könyvtár nevében Csonka Áron és Viszmeg Adriána, a magyarországi és a külhoni nyelvészek képviseletében Karácsony Fanni és dr. Pomozi Péter, a Cseh Károly iskola nevében Maksó Éva és Vámos Andrea, budakalászi Kalász Általános Iskola nevében Völgyes József és Szabó Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács részéről mgr. Hajnal Jenő, a Széchényi István Stratégiakutató Társaság nevében pedig dr. Hódi Sándor helyezte el a méltóság koszorúit.

A délelőtt folytatásában a Szarvas Gábor könyvtár kiállítótermében Maluckov Ana gitárjátéka és Molnár Csikós László megnyitóbeszéde után tekinthették meg a látogatók az Arany János emlékév alkalmából rendezett tárlatot. A felsorakoztatott dokumentumok, fotók és könyvek egy újvidéki virtuális kiállítást mutattak be „földi” változatban, melyet a Szerb Matica állított össze az idén tavasszal. Ebből 92 diakockából álló anyagból válogattak, illetve bővítették ki nyomtatott formában.

A programsorozat az adai Képviselő-testület dísztermében folytatódott, ahol A nyelvi norma címmel tartottak tudományos tanácskozást. Az előadások sorában szerepelt Hódi Éva: A nyelvi kultúra és a nyelvi viselkedés megközelítésének néhány aspektusa; Nemesi Attila László: Hányféleképpen írható le a nyelvi viselkedés?; Molnár Csikós László: A nyelvi illem napjainkban; Pomozi Péter: A Kárpát-medencei magyar szinergiákról, mint nyelvi kultúránk jövőjének alapjáról; Pásztor Kicsi Mária: Nyelvi viselkedés a világhálón; Hódi Sándor: Az elszegényedett kultúra nyelvi és lélektani következményei; Bognár László: Férfi és női kommunikáció. Van-e különbség? Nyelvi kommunikáció a mindennapokban; Karácsony Fanni pedig Egy szerkesztő feljegyzései mindennapi nyelvi kultúránkról címmel tartott beszámolót. Az egybegyűltek számtalan példával alátámasztott előadásokon hallhattak a hagyományos értékrend felbomlásáról, mely az élet minden területén megfigyelhető. Dr. Hódi Éva szerint felbomlottak az évszázadok óta kialakult elvek, nyelvi viselkedési normák, nagy feszültséget okozva az együtt, vagy egymás mellett élő generációk számára. Ilyen körülmények között a nyelvi kultúra sem maradhat érintetlen – kiemelte továbbá azt is, hogy – a legszembetűnőbb az az igénytelenség, mondhatjuk úgy is lazaság, ami a viselkedésben, a nyelvhasználatban, és az élet számos más területén is megnyilvánul. Szóba kerültek a médiában megszólaló beszédhibás bemondók, az ízléstelen, gyakran vulgáris témaválasztások, humorosként feltüntetett trágárságok, a magánélet nyilvános kitárgyalása, a politikai élet közszereplőinek tiszteletlenségei, az ellenfelek folyamatos megalázása. Minden lezserség és nagyfokú szabadság ellenére viszont a beszéd napjainkban is nagyon is sokat elárul az beszélő személyiségéről. Tehát ma is érvényesek Illyés Gyula szavai, melyet a tanácskozás mottójául választottak: „Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez.”

Rúzsa Mária

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Stipsicz András matematikusnak, az MTA rendes tagjának és a Pál Csaba biológusnak, az MTA levelező tagjának is odaítélte az Európai Kutatási Tanács az elmúlt tíz évben jelentős kutatási eredményeket elérő, vezető kutatók számára kiírt Advanced Grantet. Az Európai Unió legjelentősebb, felfedező kutatásokat...
2024. ÁPRILIS 11.
[ 14:58 ]
Először végeztek Magyarországon a magzat altatásával járó méhen belüli beavatkozást a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján – tudatta az egyetem hivatalos honlapja, amelyet a telex.hu szemléz. Az eljárással sikerült elkerülni, hogy az érintett baba extrém koraszülött legyen. Az első sikeres...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 22:25 ]
Elhunyt Peter Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus, aki évtizedekkel az „isteni részecskeként” is emlegetett Higgs-bozon létének tudományos igazolása előtt megjósolta e közvetítő részecske létezését. 94 éves korában meghalt Peter Higgs Nobel-díjas brit fizikus, a Higgs-bozon részecskék felfedezője – írta a BBC...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 20:05 ]
Beolvasás folyamatban