A munkahely csak álom marad…
Betűméret:
Szerbiában gyorsabban terjed a munkanélküliség, mint a nátha. Az állástalanok száma mára elérte a 750 ezret. Hogy ez a számadat mennyire fejbe kólintó, azt talán napi lebontásban lehetne még drasztikusabb módon ecsetelni. Az szerint pedig hazánkban minden egyes napon újabb 130 ember veszíti el a munkáját.Újabb szegénységi hullám fenyeget
A leghihetetlenebbnek tűnő számadat a 2010-es évből származik. Akkor állítólag mintegy 300 ezer ember kapta kézhez a munkakönyvét. És bármennyire elkeserítően hangzik is, ez még mindig nem a vég. Hanem csak a vég kezdete. Legalábbis erre figyelmeztet Srđan Bogosavljević, az Ipsos Strategic Marketing ügynökség vezetője. Egy nemrégiben megtartott kerekasztal-beszélgetésen olyan véleményt fogalmazott meg, hogy Szerbiában már nem is azok miatt kell igazán aggódni, akik eddig a tönk szélére és a társadalom perifériájára szorultak, hanem azok a rétegek jelentik majd a valódi, komoly veszélyforrást, akik még csak ezután fognak az utcára kerülni. Akik most csúsznak bele az úgynevezett szegények kategóriájába. Mert a valódi feketeleves még csak ezután következik. Nekik ugyanis már semmiféle reményük nem lesz a visszakapaszkodásra, az újrakezdésre. Korábban még – az elmúlt egy évtizedben – kb. ezer új munkahelyet nyitottak meg évente. A jövőben azonban csak elvétve lehet majd állásteremtéssel dicsekedni. Talán még az Európai Unióhoz való csatlakozásunk előkészítése, Szerbia felzárkóztatása sem lesz képes számottevő új vagy éppen megüresedett munkahelyet kínálni. Márpedig a köztársasági adminisztráció eddig is elég szép számban „nyelt el” munkanélküli embereket. Összesen 28 400 szabad munkahelyet hirdettek meg, amelyek közül 27 504-et már könnyűszerrel be is töltöttek.
Akik ágról ágra repültek…
Dragoljub Rajić, a Szerbiai Munkáltatók Uniójának képviseletében azt nyilatkozta a közelmúltban, hogy a közszférából eddig mintegy 8000 embert bocsájtottak el. Többségüket persze nem üres kézzel és nem is üres zsebbel. Hanem végkielégítéssel, vagy valamilyen más juttatással. Az ily módon feleslegessé vált szakemberek azonban csak elvétve duzzasztották tovább a munkanélküliek táborát. Számukra ugyanis – szinte azonnal – új álláslehetőség kínálkozott, méghozzá a különféle (mostanság nagyon is trendinek számító) ügynökségek, képviseletek révén. Amelyek – valamilyen csoda folytán – éppen és kimondottan olyan szakemberekkel szerették volna feltölteni a szabad kapacitásaikat, amilyeneket a közszférából szép csendben menesztettek. Mintha csak egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlott volna esetükben a munkahelyváltás. (Nagyon úgy fest, hogy ebben a mi Szerbiánkban akadnak bőséggel első ránézésre megmagyarázhatatlannak tűnő és sejtelmes módon, rejtélyesen összefüggő dolgok…)
A munkanélküliek többsége 45-64 éves
A Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal igazgatójának, Dejan Jovanovićnak az elmondása szerint hazánkban 22 éve egyfolytában csak szaporodik a munkanélküliek száma. Az állástalanság mostanra elérte a 23 százalékot. (Az Európai Unió tagországaiban megközelítőleg 9 százalékos a munkanélküliség. Hollandiában a legalacsonyabb, mindössze 4 százaléknyi, Romániában 7,6 százalékos, Bulgáriában 11 százalékot tesz ki, Magyarországon pedig 11,5 százalékos.) A legtöbb munkára váró 45-64 éves. De a 15-30 éves fiatalok közül is majdnem 199 ezren szerepelnek az állástalanok listáján.
Akik már végleg feladták…
Szerbiában tavaly, aki épp csak a minimálbérért volt kénytelen dolgozni, az 16 320 dinárt vihetett haza. Nálunk a személyi átlagjövedelem 357 euró volt, Horvátországban ugyanez 755 eurót jelentett, Szlovéniában pedig 987 eurót tett ki.
Az országban mintegy 600 ezerre tehető azoknak a száma, akik nem elég, hogy egyáltalán nincsenek munkaviszonyban, de nagy valószínűség szerint egyhamar nem is fognak álláshoz jutni. Rajtuk legfeljebb csak a csoda segíthet. Mert már túljutottak azon az életkoron, amikor még könnyűszerrel vállalható és folytatható a tanulás, a szakmai továbbképzés, a nyugdíjaztatáshoz viszont még nem elég idősek. A munkanélküliek között mára már igen terebélyessé vált azoknak az inaktívaknak a száma is, aki már egyáltalán nem is keresnek munkát, akik már annak a reményét is feladták, hogy belátható időn belül valamilyen álláshoz jussanak.
Szabó Angéla
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas.
Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve.
Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




