




Szerbiában a 14 és 19 év közötti fiúk mintegy 40 százaléka az elmúlt egy év során megütötte egy másik, ugyancsak az “erősebbik” nemhez tartozó kortársát, a megkérdezettek 58 százalékának “soha nem lenne homoszexuális barátja”, míg 38 százalékuk részére igazolt a homoszexuálisokkal szembeni erőszak, derül ki az E8 Központ felméréséből, amely a nemeken belüli erőszakot kutatta.
A felmérés 16 város és község 1461 polgárát ölelte fel.
A felmérés eredményei szerint a megkérdezett fiatalemberek 42 százaléka úgy véli, a háztartásban el kell különíteni a férfi és női munkákat, 36 % úgy véli, a férfi a döntéshozó a házban, míg a megkérdezettek egyharmada gondolja úgy, hogy a gyerekek étkeztetése és fürdetése kizárólag az anya feladata.
A megkérdezettek 40%-a véli úgy, hogy a sértegetés az erőszak valamilyen formája, s 12 százalékuk szerint rendben van az, hogy “a szülő veri a gyermekét”.
A megkérdezettek majd 40 százaléka fenyegetett meg az elmúlt évben egy másik férfit, 13%-a részt vett egy másik személy bántalmazásában, akiről azt hitte, hogy homoszexuális vagy túlságosan nőiesnek tűnt számára. A felmérés eredményei azt bizonyítják, hogy a megkérdezettek kétharmada egyezik azzal az állítással, miszerint “undorodom attól, ha a férfiak úgy viselkednek, mint a nők”, a megkérdezettek 38%-a pedig úgy véli, hogy a homoszexuálisok elleni erőszak minden esetben indokolt.
Azt, hogy a lány megérdemli a pofont, vagy egyéb bántalmazási formát, amennyiben nem tesz eleget kötelezettségeinek, 8% támogatja, 2% szerint mindez akkor indokolt, ha a lány szitkozódik és káromkodik, 1% szerint akkor is, ha kihívóan öltözködik, 8% szerint akkor, ha szemtelen, míg a fiúk 71 százaléka véli úgy, hogy a problémákat soha nem szabad erőszak útján megoldani. Az elmúlt három hónapban a megkérdezett fiatalemberek 6 százaléka ütötte meg vagy fenyegette meg barátnőjét vagy más fiatal nőt, míg 14 százalékuk megsértette vagy megalázta őket.
A felmérés szerint a megkérdezettek 45 százaléka már kipróbálta a cigarettát, 58%-uk már lerészegedett, 12% már kipróbált valamilyen kábítószert, 6 százalékuk pedig tartósan használja is azokat. A megkérdezettek negyede véli úgy, hogy az alkoholfogyasztás vicces, 23% úgy érzi, ez szabadítja meg őket a stressztől, 6%-uk viszont állandó alkoholfogyasztók környezetében él.
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a fiúk 74 százalékának otthon van kivel elbeszélgetnie a problémáiról, 57% elégedett a testével, míg 10%-uk közömbös, amikor baárti társaságban van. A megkérdezett fiatalok 62 százaléka szerint a családnak közös döntéseket kel hoznia, s a felelősség is közös. A fiatal 14-19 éves férfiak mindössze egy százaléka véli úgy, hogy a férfinak jogában áll megszabnia, hogy barátnője kivel barátkozhat, s hogyan öltözhet.
A fiúk 17%-a van azon a véleményen, hogy “a férfinak szüksége van más nőkre is, annak ellenére, hogy jól kijön a feleségével”.
A nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos program és az ezzel kapcsolatos felmérések a norvég királyság támogatását élvezik. (Tanjug)
Slobodan Milošević néhai diktátor két egykori híve, Tomislav Nikolić és Ivica Dačić győzelmét hozta a szerbiai tavaszi választási dömping; előbbit meglepetésre... >>
Kitettek magukért a temerini magyar szavazók a tartományi egyéni jelöltek megmérettetésének második fordulójában: az első helyi közösség területén több mint négyezren... >>
A Vajdasági Magyar Szövetség sikeresen zárta a választási ciklust - nyilatkozta Pásztor István, a párt elnöke a vasárnapi választásokat követő sajtótájékoztatóján. A... >>