Tükör
Nőből férfit! És fordítva is?
Nemváltoztató műtétekre van pénz az egészségügyben?
Betűméret:             
Igen, van pénz. Azokra van. Azokra futja. Még ebben a végtelenül elszegényedett és lerongyolódott szerbiai egészségügyben is. Legalábbis ez derült ki nemrégiben, amikor napvilágra került, hogy hamarosan eldől, ki lesz az a nyolc személy, akin még az év végéig nemváltoztató műtétet hajtanak végre az egyik belgrádi klinikán, méghozzá az állami költségvetés terhére. Jelenleg ott tart az ügy, hogy éppen formálódik egy orvosokból álló szakértői csoport, amely majd kiválasztja a várólistán szerepelő betegek közül a szerencsés kiváltságosokat. A bizottságot sebész, endokrinológus, urológus, ideggyógyász, pszichológus, nőgyógyász és a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap képviselője alkotja. A pénzt már elő is teremtették a műtétekre. Fejenként 200 ezer dinárba kerül majd a beavatkozás.

Belgrád: a transzszexuális nemváltoztatók paradicsoma

A hírt, mint egy kisebb szerbiai szenzációt, úgy harangozta be a hazai sajtó. Ha viszont egy kicsikét megkaparjuk a tükörsima felszínt, azonnal előtűnik, hogy igazából szó sincs itt semmiféle egetverő újdonságról, semmiféle egészségügyi bummról. Hiszen hazánkban már egészen a nyolcvanas évek végétől hajtanak végre nemváltoztató műtéteket. Méghozzá nem is akármilyen eredményességgel! De nem ám! A Népfront nevet viselő belgrádi nőgyógyászati klinika mára már a világ második számú legismertebb ilyen jellegű intézményévé küzdötte fel magát, és mint ilyen, a transznemű, transzszexuális nemváltoztatók valóságos Mekkájává vált. Eddig azonban kizárólag csak külföldiek vehették igénybe ezt a mifelénk még igencsak furcsának és szokatlannak számító szolgáltatást. Évente összesen 15 személynél végeztek ilyen jellegű beavatkozást. Valamennyiüket nőből férfivé operálták. A legtöbb páciens Amerikából, Ausztráliából, Japánból, a Dél-Afrikai Köztársaságból vagy éppen valamelyik európai országból érkezett. Egy-egy nemváltoztató műtétért általában 2000-7000 eurót kellett fizetniük. Az ilyen jellegű műtéteket egy bizonyos Sava Popović nevezetű professzor kezdte, most viszont az egykori tanítványa, Dr. Miroslav Đorđević sebész, a Belgrádi Orvostudományi Egyetem docense számít a szakma csúcstekintélyének. Ő maga jelentette be azt a bulvárberkekben címlapsztorinak számító eseményt, hogy a világhírű, extravagáns énekesnő, Cher lánya is éppen Szerbiában, és éppen az ő „kése alatt” fog nőből férfivé változni. Azóta Chaz Bono mellét már el is távolította a sztárdoktor, és nemsokára újabb korrekciós műtétek következnek.

Férfi páciensek a nőgyógyászaton?

A nemváltoztató műtétre jelentkező páciensek felkészítése általában hónapokon át tart, de előfordul, hogy akár egy teljes évig is elhúzódik. Valamennyiüknek komoly szakértői javallattal kell rendelkezniük. Ami abból áll, hogy először is felállítják a transzszexualizmus mint betegség-féle diagnózist, és ahhoz két pszichiáternek kell ajánlást írnia. Ezután jut csak el a páciens az endokrinológushoz, aki megkezdi nála a szükséges – általában hónapokon át tartó – hormonterápiát. Ezt követően kerül sor a műtétet végző sebésszel való konzultációra, majd pedig szerződést kötnek az orvossal is, meg a kiszemelt egészségügyi intézménnyel is.
Az említett belgrádi klinikán eddig kizárólag olyan műtéteket végeztek, amelyek során nőket férfivé változtattak. Most azonban azzal a kérelemmel fordultak a Szerbiai Egészségügyi Minisztériumhoz, hogy a jövőben férfiakon is hajthassanak végre nemváltoztató operációkat. Nálunk erre mind ez ideig nem volt lehetőség, mert már magának a témának a felvetése is heves vitákat váltott ki és igen erős ellenállásba ütközött. Azért számított egyfajta tabu témának, mert sehogyan sem tudtak magával az „ideológiával” zöld ágra vergődni. Hogy tudniillik, mit keresnek egyáltalán férfi páciensek egy nőgyógyászati klinikán? Hogy kerülhetnek oda? Fából vaskarika???
A tavalyi évvel bezárólag csak külföldiek vehették igénybe ezt a szerbiai szolgáltatást. 1989 óta összesen 214 betegen hajtottak végre transzneműség miatti korrekciós beavatkozásokat. Jelenleg is 15 személlyel folynak a megbeszélések és a műtéti előkészületek. Az érdeklődés pedig óriási. A várólista szinte végtelen. Az orvoscsoport alig győzi a munkát. Általában túlórában is dolgoznak. Egy-egy operáció 4-5 órán át tart. Érdekes az is, miként történik a műtétekért kapott pénznek az elosztása. A fizetendő összegnek a felét maga az orvoscsoport kapja, 30 százalékát jelentik az úgynevezett anyagi költségek, a fennmaradó 20 százalék pedig a kórházat illeti meg.

Mennyit érünk, ha megbetegszünk?

Alighanem egyszer már érdemes lenne azzal is behatóbban foglalkozni, hogy a mi koldusbotra juttatott szerbiai egészségügyi rendszerünkben milyen mércék és kritériumok alapján állapítják meg a fontossági sorrendet, és hogy mire mennyi pénzt költhetnek egyáltalán. Eddig igen sok panaszt hallhattunk a kórházak és az egészségházak elavult műszaki felszereltségével kapcsolatban. Meg arról is sok szó esik, hogy egyszerűen nem jut pénz a legkorszerűbb és a legdrágább gyógyszerek beszerzésére. Sőt maga a Szerbiai Orvosi Kamara igazgatónője, Tatjana Radosavljević nyilatkozta nemrégiben, hogy valósággal szégyenletes és megalázóan kevéske az az összeg, amelyet a hazai egészségügyben egy-egy lakos gyógykezelésére lehet költeni, ha az megbetegszik. Ez nálunk mindössze évi 220-270 eurót tesz ki. Magyarán ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy ennyit érünk mi – fejenként – a mi Szerbiánknak, hogyha ágynak esünk. Ennyi pénzt tud rászánni a gyógyításunkra. Abba még belegondolni is rossz, hogy mi történik akkor, ha valaki úgymond „extrém” helyzetbe jut! Ha például a leukémiának egy olyan fajtáját diagnosztizálták nála, amely betegségnek a kezeléséhez szükséges havi gyógyszeradag nem kevesebb, mint 2500 euróba kerül. Vagy ha olyasmi esett meg vele, hogy az agyi aneurizmáját egyszerűen nem voltak hajlandóak a tartományi székvárosi kórházban eltávolítani, hanem Magyarországra kellett utaznia a műtét elvégzéséhez. És azóta is minden egyes ellenőrzővizsgálat kereken 600, január elsejétől pedig már 800 eurójába kerül…
És alighanem még hosszan lehetne sorolni, hogy mi mindenre nem futja a fehér köpenyes társadalomban. A lényeg, hogy most végre ez is kiderült: a nemváltoztató műtétekre még a mi templomegere-szegény egészségügyi rendszerünkben is jut pénz. Mert azoknak nagyon fontosak… Életet menthetnek… És nélkülözhetetlenek…
Hát, nyilván nem ez az egyetlen kimondottan hazai, szerbiai nonszensz …! Aminek ugyancsak a csudájára járhatna a világ!
Szabó Angéla
(Fotó: napidoktor.hu)
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas. Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve. Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó