




Ranko Krivokapić, a montenegrói képviselőház elnöke kijelentette, a Szerb Nemzeti Könyvtár igazgatójának, Sreten Ugričićnak a leváltása, valamint a belgrádi Írók Fóruma ellen indított hajsza voltaképpen “egy újabb leszámolás a néhai Zoran Đinđićtyel”.
“Hadd parafrazáljam Heinrich Heine könyvégetésről vallott híres gondolatát – Ott, ahol könyveket égetnek, a végén embereket is fognak – ott, ahol most üldözik az írókat, hamarosan másokat is üldözni fognak. És ezért érzem magam oly rosszul amiatt, ami Sreten Ugričić úrral történt. De ez csak egy újabb leszámolás a megboldogult Zoran Đinđićtyel”, mondta Krivokapić az újvidéki Dnevnik mai számában közölt interjúban.
Krivokapić szerint a “Nikolaidis eset” jó példája annak, hogyan lehet Richelieu bíboros módszerével –mondjatok bármilyen könyvből bármilyen mondatot és én akasztófára küldöm a szerzőjét – leszámolni az alkotói és a gondolatszabadsággal.
“Andrej Nikolaidis mindenek előtt a fiatalabb generáció egyik legjobb írója, s csak azután az én tanácsadóm. Képzeljék el, ha ugyanezen az alapon azzal az előítélettel néznénk a miloševići Jugoszlávia elnökének, Dobrica Ćosićnak a műveit, hogy ennek az országnak az elnökeként írta. Vagy Ivo Andrić művészetéről annak fényében döntenénk, hogy a Harmadik Birodalomban nagyköveti teendőket látott el”, véli Krivokapić.
Slobodan Milošević néhai diktátor két egykori híve, Tomislav Nikolić és Ivica Dačić győzelmét hozta a szerbiai tavaszi választási dömping; előbbit meglepetésre... >>
Kitettek magukért a temerini magyar szavazók a tartományi egyéni jelöltek megmérettetésének második fordulójában: az első helyi közösség területén több mint négyezren... >>
A Vajdasági Magyar Szövetség sikeresen zárta a választási ciklust - nyilatkozta Pásztor István, a párt elnöke a vasárnapi választásokat követő sajtótájékoztatóján. A... >>