Tükör
Az IMF feltételei
A nemzetközi pénzintézet egyebek között nagyobb áfát és a nyugdíjkorhatár emelését követeli
Betűméret:             
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) majd akkor jön Szerbiába, ha megalakul az új kormány, de a megállapodás eléréséhez feltételként szabja a három ponttal - a 2012-es költségvetés módosításával, az ország eladósodását csökkentő középtávú program elfogadásával és a szerkezeti reformok felgyorsításával - kapcsolatos megegyezést. Az IMF azonban azt javasolja, hogy a megállapodás szerves része legyen az áfaemelés, a költségvetés terhére kifizetett bérek összegének csökkenése, az adófizető polgárok számának növelése, valamint a különféle szubvenciók csökkentése. A hírek szerint a tárgyalások csak ezek figyelembe vétele után folytatódhatnak.
Az IMF azt is javasolja, hogy az új kormány vizsgálja meg az adóreformok végrehajtásának lehetőségét is, amely csökkentené a jövedelemre és a nyereségre kirótt adót, ellenben növelné a vagyon- illetve a forgalmi adót, vagyis az áfát. Végül, de nem utolsó sorban, azt javasolták a leendő új kormánynak, hogy komolyan gondolkodjon majd el a nyugdíjreformon, amely a nyugdíjkorhatár emelését tekintené kiindulópontnak.
Az IMF leveléből kiviláglik, milyen nehéz gazdasági helyzetben van az ország, s az is, hogy most, a világválság miatt, gazdaságilag mennyire sebezhető. A levét megállapítja, az első revízió befejezését elhalasztják, mert a 2012-es költségvetés nem áll összhangban a korábban megállapított fiszkális programmal.
"Megállapodtunk, hogy a költségvetési hiány a GDP 4,25 százaléka legyen, s hogy az újabb hitelek esetében a kormány által nyújtott hitelgaranciák ne legyenek magasabbak a társadalmi bruttó össztermék (GDP) egy százalékánál. Ezzel szemben az elfogadott költségvetés olyan garanciákat foglal magába, amelyek elérik a majd' két százalékot is", áll a levélben, amelyből az is kiviláglik, Cvetković kabinetje milyen nagy mértékben megszegte a megállapodást. A Valutaalap arra figyelmeztet, hogy 2012-ben jelentősen lassulni fog a gazdasági növekedés, valahol 0,5 százalék körül alakul majd, de annak a kockázata sem kizárt, hogy ez alá megy. (Blic)
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas. Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve. Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó