KultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataVideó/TVImpresszumMarketing
2012. február 22. [0:34]

Hamvazószerda

Hamvazószerda, a húsvét előtti hathetes időszak, a nagyböjt kezdete idén február 22-re esik. A hamvazószerda a farsang és a húsvét közötti választónap: az előtte lévő farsangvasárnapot farsanghétfő, majd húshagyókedd követi.
Ez a nagyböjt, a negyvennapos vezeklő és böjti időszak első napja, megemlékezés Jézus böjtölésének, illetve kínszenvedésének időszakáról. Az ünnep latin neve quadragesima (negyvenedik), utalásul arra, hogy a nagyböjt negyven hétköznapjának kell megelőznie húsvétot, Jézus feltámadásának ünnepét.
A bűnbánati felkészülés a VII. századtól vált szokásossá. E napon a mezítlábas, zsákruhába öltözött bűnösöket a püspök a templomba vezette. A bűnbánati zsoltárok elimádkozása után fejükre hamut hintett és kiutasította őket a templomból, miként Isten is kiűzte az első emberpárt a Paradicsomból. A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt belépniük a templomba.
Az 1091-ben Beneventóban tartott zsinaton II. Orbán pápa elrendelte a hamvazkodást a hívek számára a bűnbánat látható jeleként. Kezdetben a férfiak fejére hamut szórtak, a nőknek csak a homlokukra rajzoltak hamuból keresztet; ma az utóbbiból áll a szertartás mindkét nem számára. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, és azzal keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: "Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel". A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmeztet. Mivel a régi korokban nemcsak a mulandóság jelképe, hanem mosószer és a szappan alapanyaga is volt, ezért egyszerre a gyász és a tisztaság jelképe.
Hamvazószerdát böjtfogó szerdának, szárazszerdának vagy aszalószerdának is nevezik. A II. vatikáni zsinat óta - a nagypéntekkel együtt - szigorú böjti nap a katolikus hívek számára, azaz ekkor csak háromszor szabad enni, és csak egyszer szabad jóllakni. A negyvennapi böjtnek is nevezett nagyböjt hamvazószerdán kezdődik és nagyszombat délig tart, de az egyház tanítása szerint pusztán a testi böjt nem elég, az önmegtartóztatást más tekintetben is gyakorolni kell.
A néphit szerint aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje. Előfordult, hogy a templomból hazatérők összedörzsölték homlokukat az otthon maradottakéval, hogy a fejfájás azokat is elkerülje. A hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közti három nap neve "semmihét", "csonkahét" volt, egyes helyeken a hamvazószerda utáni csütörtököt nevezték "kövércsütörtöknek" vagy "zabálócsütörtöknek". Ezen a napon ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, hogy elfogyasszák a farsangi maradékot.
(MTVA)




Hozzászólások (Beta*)

1500 / 1500


CAPTCHA Image

* teszt / fejlesztési fázisban

2012. május 21. [23:58]

Slobodan Milošević néhai diktátor két egykori híve, Tomislav Nikolić és Ivica Dačić győzelmét hozta a szerbiai tavaszi választási dömping; előbbit meglepetésre... >>

2012. május 21. [18:27]

Kitettek magukért a temerini magyar szavazók a tartományi egyéni jelöltek megmérettetésének második fordulójában: az első helyi közösség területén több mint négyezren... >>

2012. május 21. [0:41]

A Vajdasági Magyar Szövetség sikeresen zárta a választási ciklust - nyilatkozta Pásztor István, a párt elnöke a vasárnapi választásokat követő sajtótájékoztatóján. A... >>



Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Háló Vajdasági Fejlesztési Alap bannerje
Heti kérdés
Elégedett-e a kétfordulós tartományi parlamenti választások eredményével?
Igen
Nem
Nem tudom

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!
Vajdaság Ma forditói szolgáltatása