Kinek az érdeke az Irán elleni támadás?

Lesz-e újabb háború a Közel-Keleten?

Vajon megtámadja-e Izrael Iránt, ahogy azt a hírek szerint elsősorban a zsidó állam miniszterelnöke, Benjámin Netanjahu és védelmi minisztere, Ehud Barak szorgalmazza? Ezt találgatják a térséggel foglalkozó szakértők, miközben többségük egyetért abban, hogy egy esetleges Irán elleni katonai hadművelet az egész régióban – de a térségen kívül is - beláthatatlan következményekkel járhat. Egy, az iráni atomlétesítmények ellen irányuló izraeli csapásnak - még ha az célba találna is – csak vesztesei lennének.
Ennek ellenére a tekintélyes Le Figaro, valamint a Der Spiegel a napokban már azt fejtegette: nem az a kérdés, hogy Izrael intéz-e légi csapást Irán ellen, hanem az, hogy mikor. A francia napilap és a német hetilap szerint Netanjahu és Barak mindenekelőtt az „idő szorításával” érvel a katonai akció szükségessége mellett. A katonai csapás késleltetése szerintük végzetes lehet, és az iráni atomlétesítmények „sebezhetetlenné” válnak. Azaz Teherán az atombomba előállítását szolgáló kapacitásait oly módon tudja majd elrejteni, hogy azok mindenféle katonai akcióval szemben immunissá, Irán nukleáris erőfeszítései pedig feltartóztathatatlanná válnának.
Közben változatlanul a legnagyobb kérdés az, vajon az iráni vezetés Mahmúd Ahmadinezsád elnökkel az élen ténylegesen atomfegyver előállításán munkálkodik-e. Noha Teherán minden fórumon váltig azt állítja, hogy egyedüli célja a nukleáris energia békés célú hasznosítása, elsősorban az Egyesült Államok és a többi nyugati ország azon a véleményen van: a térségben vezető szerepre törekvő Irán öles léptekkel halad az atombomba kifejlesztése felé.
Szakértők szerint erre utal az a tény, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrei az elmúlt években egyetlen egyszer sem juthattak el az általuk „leggyanúsabbnak” tartott iráni helyszínekre, továbbá az is, hogy Teherán gőzerővel folytatja urándúsító erőfeszítéseit. Legutóbb például újabb 3 ezer – a korábbiaknál jóval hatékonyabb - centrifugát helyezett üzembe a natanzi atomlétesítményben és saját gyártású fűtőelemekkel kezdte feltölteni a teheráni kutatóreaktort. Az idézett szakértők többsége mindezek alapján azon a véleményen van, hogy Irán már most több atomfegyver előállításához elegendő dúsított uránnal rendelkezik, de további legkevesebb 1 év szükséges ahhoz, hogy kifejlesszék a rakétákra szerelhető atomtöltetet. Mindezt a napokban amerikai hírszerző források is megerősítették, akik szerint műszaki szempontból Irán számára egy vagy két év elegendő lenne az atomfegyver előállítására, csupán a legmagasabb szintű döntés hiányzik mindehhez.
A szóban forgó erőfeszítéseket alátámasztják a fanatikus teheráni rezsim külpolitikai törekvései is. Irán továbbra sem hajlandó Izrael elismerésére és meglehetős rendszerességgel a zsidó állam megsemmisítésére szólít fel, miközben dacol az egész nyugati világgal.
Azonban a katonai csapást valószínűsítő izraeli eltökéltséggel szemben az Egyesült Államok és az Európai Unió továbbra is erős fenntartásait hangoztatja, Kína és Oroszország pedig a leghatározottabban ellenzi azt. Washington a napokban ismét Tel- Aviv tudomására hozta, hogy az amerikai kormány változatlanul a szankciókat, illetve a nyomásgyakorlást részesíti előnyben. Hasonló állásponton vannak az EU legbefolyásosabb államai is, amelyek a közelmúltban a gazdasági és diplomáciai szankciók további szigorítását határozták el. Júliustól Teheránnal szemben már teljes körű olajembargót léptetnek életbe, mégpedig abban a reményben, hogy az iráni kőolaj importjának beszüntetése jelentős mértékben meggyengítené Ahmadinezsád rendszerét. A helyzet "iróniája": közben Irán is azzal fenyegetődzik, hogy 6 uniós tagállam – köztük Franciaország, Spanyolország, Görögország és Portugália - számára beszünteti az olajexportot, sőt Párizzsal és Londonnal szemben már életbe is léptette ezt.
A Nyugat továbbra is a kettős stratégiában bízik, azaz a szankciók szigorítása mellett törekszik arra, hogy ne csapja be a több mint egy éve megszakadt diplomáciai tárgyalások ajtaját. A napokban pedig megállapodás jött létre arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 5 állandó tagja, valamint Németország ismét tárgyalóasztalhoz ül Teherán képviselőivel.
És noha Netanjahu miniszterelnök váltig hangoztatja, hogy a katonai csapásról Izrael csakis maga dönt, egy ilyen döntés a szakértők szerint nem képzelhető el a legfőbb szövetséges, az Egyesült Államok beleegyezése nélkül. A zsidó állam vezetőjét márciusban Washingtonba várják. Az amerikai kormányzatnak – személy szerint pedig Barack Obama elnöknek - aligha érdeke, hogy egy háborúval felérő katonai akció néhány hónappal az elnökválasztás előtt végzetesen aláássa a Közel-Kelet és Közép-Ázsia amúgy is ingatag stabilitását. Az arab országok pedig még inkább Izrael ellen fordulnának, és ezért sem véletlen, hogy számos izraeli politikai, illetve titkosszolgálati vezető a katonai csapás ellen van.
Iránt pedig egy ilyen akció szándékától aligha térítené el, legfeljebb késleltetné az atomfegyver kifejlesztését. Az országon belül viszont azokat a csoportokat erősítené, amelyek eddig is az önálló atomfegyver kifejlesztésének és ezáltal az elrettentés megteremtésének legfőbb szószólói voltak.
De vesztes lenne az egész nyugati világ is, mégpedig a várható – újabb - „hidegháborús” légkör, a kiszámíthatatlanná váló olajszállítások és az alighanem megfizethetetlen olajár miatt. Szakértők között ezért az az általános vélekedés, hogy egy háború senkinek nem állna érdekében. A mostani kölcsönös fenyegetések célja - a feszültség kétségtelen kiszélesedése ellenére - pedig nem más, mint egymás zsarolása, a nyomásgyakorlás és az időnyerés. Ezáltal pedig az, hogy a szembenálló felek a válságra legalábbis valamiféle átmeneti megoldást találjanak.
(A képen: Benjámin Netanjahu miniszterelnök és védelmi minisztere, Ehud Barak)
Pietsch Lajos (MTI)

Tweet

Szóljon hozzá!

Hozzászólások (Beta*)

Neve

E-mail címe

Kommentje

1500 / 1500

Biztonsági kód:


* teszt / fejlesztési fázisban