Virtuális magyarok a szerb politikai színtéren

Legyünk őszinték! A vajdasági magyar pártok ide értve természetesen a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) is, nem sok vizet zavarnak a szerb politikai színtéren. A választási kampány során újra bebizonyosodott: a vajdasági magyar politikai elitet a szerb politikai elit nagy pártjai nem veszik partnerszámba, hanem csupán mint egy eszközre tekintenek rá. Amelyet szükség szerint alkalmazhatnak az egymással folyatott szerb-szerb politikai küzdelmekben.
Az ok egyszerű. Jóllehet a Tadić-féle Demokrata Párt (DS) a diplomáciai ajándéksikerei (lásd EU-tagjelölti státus elnyerése) ellenére sem lehet biztos a győzelmében, a kisebbségi pártokra, mint amilyen a VMSZ is a voksok begyűjtése során, mint amolyan mellényzsebből kifizethető segéderőre tekintenek. Ezt a megállapítást erősíti a VMSZ minden eddig bevetett „kampányfegyvere”.
Mivel a szerb közvélemény inkább hajlik a Koszovóért folytatott értelmetlen hadakozást is magában foglaló önállóság felé, minthogy vállalná az EU- s előtte a NATO-tagság feltételéül szabott súlyos engedményeket, Tadić még ígéret szintjén sem vadíthatja el magától a szerb szavazókat. Nem tehet gesztusokat a kisebbségi autonómiakövetelők felé. De, erre ma már nincs is szükség, hiszen mind a VMSZ, mind a két jelentősebb bosnyák párt vállalja figyelem-elterelési manőver kivitelezését.

A szocialista penitencia

Érdemes néhány szóval rámutatni arra, miért van szüksége Tadićnak arra, hogy ilyen megalázó helyzetbe kényszerítse kisebbségi „sratégiai partnereit”.
Azt a tényt, hogy a „patrióták” (a szerbiai politikai színtéren tevékenykedő nacionalista pártok) Milošević Szerbiai Szocialista Pártjának (SPS) támogatásával, már 2008-ban kormányt alakíthattak volna, ma már senki nem emlegeti. Kivéve az SPS) elnökét, aki még az eddiginél is nagyobb szeletet szeretne megszerezni a választásokkal párhuzamosan készülő közös tortából.
Ivica Dačić, SPS-elnök a napokban emlékeztetett: a patrióták már a 2008-as választásokat követően is alakíthattak volna kormányt, de ezt ő nem engedte.
Hogyan is volt ez? Négy évvel ezelőtt az SPS demokratikus „megtérése” a belső, de főleg a külső körülmények és kemény diplomáciai késztetések eredményeként vált valóra. Azt is mondhatjuk, hogy Dačić rákényszerült a Damaszkuszi útra. Ugyanis választás elé állították. Vagy viszi tovább Milošević már régen terhessé vált örökségét, vagy bűnbánatot tart, s vállalva a kirótt penitenciát, csatlakozik az addigi kemény politikai ellenfél DS által vezetett, EU felé baktató koalícióhoz. Dačić belement a játékba. Ennek fejében fontos tisztségeket kapott, s egyben politikai bűnbocsánatot nyert. Maga mögött hagyhatta Milošević nyomasztó hagyatékát és pártját a Nyugat szalonképesnek ismerte el.
Így történt, hogy a 2008-as választásokat követően Dačić a kormányalelnöki és a belügyminiszteri poszt fejében már nyugodtan vállalhatta „az európai utat”.
De, ez már a múlt. Csakhogy, ami a szerb közvéleményt illeti, továbbra sincs lényeges változás.

Tadić győzelmét borítékolni lehet?

Mindennek ellenére, ha nem lesz is könnyű sétagalopp, Tadić győzelmét borítékolni lehet.
Igen, a keményfejű szerb szavazópolgárok kegyeiért, különösen, ha a számukra nem túl szimpatikus politikai opció hatalomra juttatása a feladat, igencsak meg kell küzdeni. Tadićnak ebben a küzdelemben valóban szüksége van a külső-belső segítségre. Amit eddig meg is kapott. Huzamosabb ideje tartja magát például a mendemonda, hogy legfőbb ellenfelével „illetékes helyről” tudatták: nem tenne jót saját magának, ha a választások után Kostunicával lépne koalícióra. E tabu felállítása, amennyiben nemcsak híresztelésről van szó, az egyelőre Hágában tanyázó Seselj vajda Szerb Radikális Pártjából (SRS) kivált Nikolić-féle Szerb Haladó Pártra (SNS) nézve nagyon súlyos, akár döntő csapás lehet. Nikolić ugyanis, mindeddig nem tudott olyan szakértőkből álló holdudvart kialakítani, aminek alapján egyértelműen kormányképesnek kellene tartanunk. Majdnem biztos, Vojislav Koštunica a felvilágosult szerb nacionalista pártja a lényegesen meggyengült Szerbiai Demokrata Párt (DSS) még ma is rendelkezik olyan tartalékkal, hogy nélküle a „patrióták” hada, egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudna respektábilis, nemzetközi tapasztalattal rendelkező szerb kormányt felállítani. Ilyen gondolatok járhatnak a figyelmeztetések közlőinek a fejében is, amikor a tabut felállították.
Végtére tehát mégis a szavazók döntenek. Ezért van szükség arra, hogy a másik oldalon az „európai utasok” minden követ megmozgassanak a számukra kedvező kimenetel érdekében. S itt jönnek be a képbe a magyarok meg a szandzsáki bosnyákok. Persze csak a politikai elitjük hajlítható, eszközként felhasználható része. A magyarok részéről a VMSZ.

A vállalt képlet: szavazatokat, semmiért

A Tadić és a DS dolga nem könnyű. Koránt sem azért, mintha a kisebbségi politikai elit érintett pártjaival a négy éve levajazott együttműködést nem lehetne tovább folytatni.
Mivel a szerb szavazókra lehet is, meg nem is számítani, Tadićéknak most olyan választási stratégiát kellett kiötleni, amelyben úgy söpörhetik be a kisebbségi szavazatokat, hogy a kisebbségi autonómiák ügyét még csak meg sem kell említsék.
Szemmel látható, hogy Tadić újra az eddigi képletet alkalmazza: semmi konkrét ígéret, semmi tényleges kisebbségi autonómia. Az egyetlen változás az, hogy a VMSZ-nek a Tadić és Pásztor 2008-ban a választások után balkézre kötött megállapodását immár a választások előtt is alkalmazni kell.
Ami azt jelenti, hogy most 2012-ben, a kisebbségi pártokat Tadić csupán néhány anyagi természetű sejtetéssel traktálja. A VMSZ vezetőivel ennek ellenére nem lesz gond. Pásztor István, a VMSZ optimista elnöke meghirdette: csupán a Vajdaságért száll síkra a „normális Szerbiában”. Ez a szlogen legalább olyan haszontalan, mint amilyen értelmetlen. De, erre van szükség, ha a stratégiai partnerek meg kívánják kerülni a kisebbségi kollektív jogok témáját. A Vajdasággal meg eddig se törődött senki. A továbbiakban pedig – értsd a választások után – a menetrend szerint érkező megszorítások közepette legfeljebb a fejőstehén állásán változtathatnak. Hogy jobban leadja a tejet.
Szomorú tény, hogy Tadić és Pásztor balkézre kötött egyességének 2008-as képletébe a vajdasági magyarok szempontjából most újabb megszorító, a magyar tárgyalási esélyeket rontó elemek kerültek be. Ilyen volt mindenekelőtt Pásztor nem régen bekövetkezett politikai irányváltása. Talán némi külföldi noszogatásra, Pásztor felhagyott a billegéssel, amellyel korábban Tadićnál növelhette politikai súlyát. Jelezte, hogy a „patrióta” Nikolić az ő számára nem lehet partner. S a legújabb: Pásztor, fittyet hányva az elemi politikai logikának, eleve lemondott az elnökválasztások két fordulója közötti egyezkedés lehetőségéről. A magyar szavazatokat az elnökválasztás második fordulójára – mintegy önkéntes áldozatként – máris felajánlotta stratégiai partnerének, Tadićnak.
Az már csak hab ezen az elfuserált tortán, hogy a VMSZ Magyarkanizsán, elkerülve a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal (VMDP) való koalíciót, de annak erkölcsi tekintélyét mégis felhasználva akarja legyőzni a DS helyi magyarokkal megtűzdelt listáját. Ennyit a következetességről.
A kérdés most az, hogy ha Pásztor a szerbiai elnökválasztási verseny részvevőjeként előre lemond a győzelemről (ami érthető, hiszen kisebbségi jelölt lévén győzelme illuzórikus), nos, akkor minek indul? Érdekből? Kinek az érdekéből, ha korábban bejelentette, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvény autonómia irányában történő elmozdítását mereven ellenzi?
Ez ma a „legerősebb” vajdasági magyar párt a szerb politikai színtéren. Eszközként felhasználható, hajlékony, virtuális partner.
Ágoston András (VMDP Hírlevél)