A belgrádi filharmonikusok "választási" felhívása
Betűméret:
A Belgrádi Filharmonikusok nyílt felhívást tettek közzé honlapjukon a politikai pártok, koalíciók, illetve polgárok csoportjai részére. A muzsikusok a beérkezett ajánlatok alapján döntik majd el, mely tömörülést fogják támogatnia a 2012-es választási kampány során.Ha azonban jobban megnézzük a felhívást, kiderül, nem is olyan könnyű eleget tenni a feltételeknek. Mert igaz ugyan, hogy minden párt, koalíció és polgárok csoportja jelentkezhet, amely bizonylatot mellékel arról, hogy elfogadták a választási listájukat köztársasági vagy helyi szinten, s nem is ezzel van a gond. A probléma ott kezdődik, hogy bizonylatot kell felmutatni, vagy legalább két tanúval kell hitelt érdemlően igazolni, mi több, közjegyző által hitelesíteni, hogy az illető párt vezetőségének több mint egy tagja ellátogatott az elmúlt négy évben a zenekar valamelyik hangversenyére, de nem azok valamelyikére, amelyeket Belgrád Strahinić bán utcáján adnak a komolyzene népszerűsítése céljából az arra járóknak.
A filharmonikusok nem hajlandók kommentálni a pályázati kiírást, azt mondják, minden világos.
A jelentkezési laphoz csatolni kell a bíróság bejegyzésen és egyéb szokványos dokumentumokon kívül egyebek között egy pénzösszeg, valamint egy négy hektáros építkezési telek felajánlását is, ahol a Belgrádi Filharmónia leendő hangversenytermét építenék fel.
Nem ez az első félig vicces, félig komoly, de mindenképpen szellemes és elgondolkodtató megmozdulása a belgrádi filharmonikusoknak, akik valamennyien képzett, hivatásuknak élő, többnyire fiatal, itthon és külföldön elismert zenészek, mégis méltatlan körülmények között kénytelenek dolgozni. Panaszkodás helyett azonban inkább az olykor provokatív akciókat választják, amelyeket Belgrádban rendre nagy derültséggel kísért figyelem övez. http://www.youtube.com/watch?v=wmYwVWAaSnw
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas.
Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve.
Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




