Nincs pénz az elnökválasztásokra
Nagyobbak a kiadások a költségvetési tartaléknál is
Betűméret:
A rendkívüli elnökválasztás megrendezéséhez és pénzeléséhez szükséges eszközök háromszor akkorák, mint a költségvetési tartalékok, amelyekből egyébként a szerbiai kormány, szándékai szerint a forráspénzeket biztosítani akarja, figyelmeztetett kedden a Transparency Serbia kormányon kívüli szervezet.Nemanja Nenadić, a Transparency programigazgatója sajtótájékoztatón elmondta, a választási folyamat megszervezéséhez nagyjából egy milliárd dinárra van szükség, lebonyolításukhoz további 843 millióra, miközben a költségvetési tartalékkasszában a 2012-es évre mindössze 600 milliót irányoztak elő.
Nenadić megítélése szerint a költségvetési tartalékok nem lesznek elegendők az elnökválasztás megszervezéséhez és lebonyolításához, ezért majd egyéb költségvetési tételekhez kell nyúlni, itt viszont az lesz a probléma, hogy ilyesmit a költségvetés módosítása nélkül nemigen lehet megtenni.
A rendkívüli elnökválasztást május 6-ára írták ki, arra a napra, amelyen a parlamenti, a helyhatósági és a tartományi választásokat is tartják, miután az eddigi elnök, Boris Tadić mandátuma lejárta előtt tíz hónappal, benyújtotta lemondását.
Nagyvonalakban "megsaccolva", mennyit is kell a küszöbön álló választásokra a köztársasági, tartományi és önkormányzati költségvetésekből kikanyarítani, Nenadić azt mondta, ez az összeg ott fog mozogni 17,4 millió euró körül, ami sokkal több, mint a korábbi választások alkalmával.
"Részben ez jó, mert a pártoknak több pénzük lesz, s kisebb mértékben lesznek rászorulva a 'donátorokra', a dolog hátulütője azonban az, hogy a költségvetésből nagyobb összeget fognak elvenni", mondta.
Vladimir Goati, a Transparency igazgatója úgy vélte, a korrupció elleni harc frontján pillanatnyilag szélcsend honol, sakk kifejezéssel élve "patt helyzet" van. Goati hozzátette, az előző időszakban e téren semmi lényegbe vágó nem történt, a hatóságok fennen hirdetett szándéka pedig, miszerint hadat üzennek a korrupciónak, meghiúsulni látszik a számos megoldatlan és feltáratlan vesztegetési ügy láttán. (Beta)
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas.
Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve.
Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




