





Az alábbi írást a Kurir belgrádi lap internetes kiadásából szemléztük. A cikk afelett siránkozik, hogy Szerbia szomszédjai jogokat és a jogok betartását követelik a Szerbiában élő nemzettársaik – a szerbiai kisebbségek - számára, ám ezzel kapcsolatban mindjárt a zsarolás jut eszébe, s nem az, hogy mennyire jogos a szomszédok követelése. Talán megkérdezhetné a kisebbségeket, hogy mit szólnak ahhoz a véleményhez, hogy az EU-tag szomszédok a kisebbségekkel zsarolják Szerbiát. Nemcsak a szerbiai kisebbségeknél, hanem a térségben élő szerb kisebbségeknél is érdeklődhetne. Megoldásként a cikkben megszólaltatott egyetemi tanár nem a kisebbség helyzetének javítását javasolja, hanem leszögezi, hogy Szerbia uniós csatlakozásáról nem a szomszédok döntenek. Íme az ismertető.
Szerbia készülődése az EU-s csatlakozásra felkeltette a szomszédos országok étvágyát, amelyek ezt az időszakot kihasználják arra, hogy az itt élő kisebbségekkel zsarolják meg Szerbiát, írja a belgrádi napilap.
Predrag Simić, a belgrádi politikatudományok karának tanára szerint szomszédainknak, különösen azoknak, akik már az unió tagjai, az eurointegrációs folyamat kiváló alkalom arra, hogy Szerbiától megfelelőbb státust kényszerítsenek ki kisebbségeik számára, netalán ennél nagyobb terveket is megvalósítsanak.
Bulgária nyíltan megmondta, hogy csak abban az esetben támogatja Szerbiát, ha az javít az itt élő bolgár kisebbség helyzetén.
"Szerbia az EU tagja lesz, de ez nem történhet meg, ha az önök problémáit itt nem oldják meg", mondta Margarita Popova, Bulgária alelnöke, amikor meglátogatta a Szerbiában élő bolgárokat, jelezve ezzel, hogy Szófia élni fog vétó jogával, csak hogy biztosítsa a Szerbiában élő bolgár közösség jogainak tiszteletben tartását.
A jobboldali bolgár szervezetek ugyanakkor Bosilegrad és Dimitrovgrad Bulgáriához csatolását követelik, s közelmúltban egy memorandumot is küldtek Belgrádnak, Szófiának és Brüsszelnek az itt élő kisebbség állítólagos rossz helyzetéről. A hivatalos Szófia közölte, készen áll a velük való tárgyalásra.
A románok is nemrég közzétették, milyen feltételek mellett hajlandók támogatni Szerbia további eurointegrációját. A román kormány márciusban megpróbálta megakadályozni a tagjelölti státus megadását Szerbiának, "a román kisebbség rossz helyzete miatt", emlékeztet a Kurir.
Predrag Simić, egykori nagykövet azt mondja, az ilyen fajta támadások nem jelentenek semmiféle újdonságot, s Szerbiának nem is kell túlságosan tartania ezektől.
"Az EU minden tagországa megpróbálja napirendre tűzni a nyílt kérdéseket azon országok esetében, akik éppen az EU-ba igyekeznek, mert amikor valaki a unió tagjává válik, akkor a belső kérdések kissé már elveszítik elsődleges jelentőségüket", magyarázza Simić.
Hasonló követelésekre számíthat Szerbia a jövőben Zágráb részéről is, hiszen a két ország között még vita van a Duna menti határ ügyében, s itt a népirtás vádja is, ami a hágai nemzetközi törvényszék előtt van. A magyar kormány tagjai ugyancsak vétóval fenyegettek a vagyon-visszaszármaztatási törvénnyel való elégedetlenségük miatt, amely szerintük diszkriminatív a vajdasági magyar közösségre nézve.
Boszniának is megvannak a maga követelései. Mustafa Cerić, a boszniai iszlám közösség főméltósága több ízben is nyíltan támogatta Szandzsák autonómiáját. "Ez mindaddig eltarthat, míg a nagyhatalmak azt nem mondják, elég volt. Hasonló dolgok történtek például Szlovénia és Horvátország között, amikor az előbbi szó szerint leblokkolta az utóbbi EU-tagságát, egészen addig, míg Hillary Clinton be nem avatkozott. Nem kellene aggódnunk, hiszen Szerbia EU-s tagságát nem a szomszédok döntik el, hanem a nagyhatalmak, s az ő támogatásuk a mérvadó", hangsúlyozta Simić.
Engem jobban érdekelne a szél iránya.
Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél...
A szerbiai nyugdíjrendszer megreformálása szükséges, de az a nagy kérdés, utánozhatunk-e egyáltalán bármilyen európai vagy világszabványt ezen a területen.A nyugdíjasok... >>
Jelenleg nem reális az alkotmány megváltoztatását kérelmezni. Nem is kérjük, csak azt szeretnénk, ha a mostani alkotmányt tiszteletben tartanák – jelentette ki... >>
A húsvét utáni ötvenedik napon, idén május 19-én ünnepli a keresztény világ a szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját. Pünkösd a karácsony és... >>
Pedig Szerbia Eu-s tagságát igeneis eldönthetik a szomszédok...