Iván Attila: Kisebb az érdeklődés a filmek iránt, mint korábban

A magyarkanizsai Cinema Filmműhely budapesti és erdélyi bemutatókra készül

Május 15. és18. között szervezték meg több vajdasági településen a Magyar Film Délvidéki Hete rendezvénysorozatot, amelynek keretében tizenkét helyszínen – Szabadkán, Zentán, Topolyán, Kishegyesen, Csókán, Adán, Nagybecskereken, Újvidéken, Temerinben, Óbecsén, valamint Törökkanizsán – mutatták be az elmúlt év legkiválóbb magyar filmjeit. A rendezvénysorozat tapasztalatiról Iván Attila főszervezővel, a Cinema Filmműhely vezetőjével (képünkön) beszélgettünk.

– Milyenek az összbenyomások, milyennek értékeli az idei rendezvénysorozatot?

– Az előzetes visszajelzések alapján sajnos azt kell mondanom, hogy az idén valamivel kisebb volt az átlagos látogatottság, mint a korábbi években, ami valószínűleg nagyon sok mindennek betudható. Az elsődleges oka ennek nyilvánvalóan abban keresendő, hogy az egész világon mind kevesebben járnak moziba, ez egy általános tendencia, de ezenkívül természetesen sok egyéb ok is felsorakoztatható.

– Milyen szempontok alapján válogatták ki azokat a filmeket, amelyeket a közönség láthatott?

– Az előző év és az idei év Magyar Filmszemléjének a filmjei közül válogattuk ki azokat az alkotásokat, amelyeket a Magyar Film Délvidéki Hete rendezvénysorozat keretében láthatott a közönség. Tudni kell, hogy az előző évben nem túl sok filmet készítettek Magyarországon, ugyanis a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnésével egy kisebb űr keletkezett a filmek finanszírozása terén, de azért így is volt 10-15 olyan film, amelyekből válogathattunk. Ezek közül 6 játékfilmet, 1 animációs filmet és 2 dokumentumfilmet tudtunk elhozni a Délvidékre.

– Mit tapasztalt, hogyan fogadták az itteni nézők a magyar filmeket?

– Az a tapasztalatom, hogy ezeknek a filmeknek van egy állandó nézőközönsége – most elsősorban Magyarkanizsáról beszélek, de valószínűleg a többi településen is hasonló a helyzet. Azok az emberek érdeklődnek irántuk, akik általában mindenféle kulturális eseményre eljárnak, így a filmvetítésekre is. A gazdasági helyzet sajnos mindenre rányomta a bélyegét, így a filmek iránt is kisebb az érdeklődés, mint korábban. Ugyan nem vigasztal bennünket, de ugyanez elmondható például az irodalmi estek és a hangversenyek tekintetében is. Abban reménykedünk, hogy ez majd idővel változni fog, de egyelőre sajnos ez a helyzet.

– Miben látja annak az okát, hogy a magyar filmekre kevesebben kíváncsiak a vajdasági magyar nézők közül, mint a külföldiekre?

– Nálunk, a moziban hetente-kéthetente láthat a közönség különféle amerikai sikerfilmeket, de azokra is legfeljebb 10-15 néző kíváncsi. Ehhez képest a Magyar Film Délvidéki Hete vetítésein volt olyan nap, amikor hetvenen voltak kíváncsiak egy-egy filmre, de volt olyan is, amikor mindössze tizenketten. Azt hiszem, az emberek elfordultak a mozizástól. Filmeket valószínűleg továbbra is nagyon sokan néznek, de nem annyira a moziban, inkább otthon, a televízióban vagy az interneten.

– Hogyan látja, világviszonylatban hol áll jelenleg a magyar film?

– Úgy gondolom, hogy a magyar film világviszonylatban is megállja a helyét, gondoljunk csak bele abba, hogy ott van például Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása, amely a közelmúltban nagyon sok rangos elismerést nyert Európa-szerte. A vajdasági filmesek közül pedig elég csupán Tolnai Szabolcs nevét említeni, aki ugyancsak nagyon szép sikereket ér el a filmjeivel, de természetesen más alkotók neveit is felsorolhatnánk. A magyar film tehát abban a stílusban, amelyben készül, világviszonylatban is megállja a helyét.

– Mi a helyzet a vajdasági magyar filmmel ilyen tekintetben? Mekkora közönsége van a vajdasági filmnek?

– Mindenképpen szétválasztanám a játékfilmeket és a dokumentumfilmeket. Mi általában dokumentumfilmeket készítünk, és az a tapasztalatom – legalábbis itt, Magyarkanizsán és a környékbeli településeken, Szabadkán és Zentán –, hogy a saját filmjeinkre jönnek el a legtöbben, olykor akár 150-200 fős közönséggel is zajlanak vetítések. A nagyjátékfilmekkel kapcsolatban legelőször azt kell leszögezni, hogy sajnos nagyon kevés vajdasági nagyjátékfilm készül mostanában, aminek elsősorban anyagi okai vannak, de akkor, amikor az alkotók korábbi munkáit vetítik valahol, általában nagyon jól fogadta azokat közönség. Véleményem szerint a vajdasági filmeseknek is szép jövőt lehetne jósolni, feltéve, ha meglenne az a bizonyos támogatottság, amely jelen pillanatban hiányzik.

– Ha meglenne, mennyire tartaná elképzelhetőnek, hogy világviszonylatban is felfedezzék a vajdasági magyar filmet?

– Néhány vajdasági magyar film már kikerült a nemzetközi színtérre is. Újra elsősorban Tolnai Szabolcsra kell utalnom, de említhetnénk például Siflis Zoltán filmjeit, vagy néhányat az én alkotásaim közül is, amelyek nagy nemzetközi fesztiválok versenyprogramjában is szerepeltek már. Mindez arra enged következtetni, hogy igenis készülnek itt olyan filmek, amelyek megállják a helyüket nemcsak vajdasági vagy magyarországi szinten, hanem világviszonylatban is.

– Ahogyan utalt rá, a Cinema Filmműhely időről időre jelentős sikereket ér el itthon és külföldön egyaránt. Milyenek a műhely közeljövőre vonatkozó tervei?

– Sajnos most a dokumentumfilmek készítése terén is ugyanaz a helyzet, mint a nagyjátékfilmek esetében: szinte sehonnan nem tudunk támogatást kapni a filmjeinkre. Egy darabig készít az ember szívből és lelkesedésből is filmeket, de ez az állapot értelemszerűen nem tartható fenn túl sokáig. Remélem, hogy a helyzet mielőbb változni fog, ugyanis vannak filmterveink, előkészített szinopszisaink, forgatókönyveink, amelyeket meg lehetne valósítani. A filmkészítés azonban csak az egyik részét képezi a tevékenységünknek. A filmbemutatók tekintetében jobb a helyzet. A napokban például két filmünket is láthatja majd a közönség Budapesten, a kárpát-medencei magyar filmnapon: Fejős Csillának a Zenével és színekkel érkezem című dokumentumfilmjét és Csubrilo Zoltánnak az Oszt akkó indulunk című dokumentumfilmjét. Ezt követően Erdélyben is bemutatjuk a filmjeinket, négy városban is láthatja majd a közönség azokat a korábbi alkotásainkat, amelyek bemutatására ott eddig még nyílt lehetőségünk.
H. G.