





A megfelelő és idejében érkező orvosi segítség adott esetben akár életet menthet, de a gyógyulást mindenképpen felgyorsítja. Hogy ezt a szerbiai egészségügy kreálói mennyire nem így gondolják, azt híven tükrözi az a képtelen, ám ebben az országban nagyon is valós előírás, miszerint a páciens nem kaphat meg minden olyan gyógyszert, amiről az általános orvos, vagy a háziorvos úgy véli, hogy szükséges, mert az előírások szerint egyes gyógyszereket, minden alkalommal, tehát akkor is, ha a beteg évek óta szedi, csakis szakorvos írhatja ki.
Miután pedig szakorvoshoz ebben az országban nem lehet mindig rövid időn belül eljutni, ezért a további egészségromlást megakadályozandó illetve a mielőbbi gyógyulást elősegítendő a háziorvosnak magának kell meghoznia a döntést. Tovább küldi betegét és az várja ki a szakorvost, vagy pedig kiírja vényre azokat a gyógyszereket, amelyeket az előírások szerint neki nem szabad, s ebben az esetben vállalja a büntetést.
Daribor Stjepanović az egészségügyben és szociális védelemben dolgozók szakszervezetéből azt mondta, nincs pontos adat arról, hány háziorvost büntettek meg eddig emiatt, de hozzátette, a szakszervezet segítségét kb. egy tucatnyian kérték, lévén, hogy a büntetések elérik a 100 ezer dinárt is.
"Amikor az egészségügyi alapban látták, hogy ezt nem tudják megfizettetni az orvosokkal, a büntetések összegét egyszerűen levonták az adott intézménynek szánt eszközökből. Kérdés most, hogy az intézmények igazgatói hogyan tudnak ezzel eldűlőzni. Mi általában azt tanácsoljuk az orvosoknak, hogy ne fizessék ki a büntetést, mert bírósági bizonyítása eljárás és egyéb intézkedések nélkül senki nem veheti el a pénzüket", mondja Stjepanović.
A Radio 021 újságírójának azon megállapítására, miszerint a bíróság előtt ilyen esetekben teljesen világos, hogy az orvos megszegte az előírásokat, s emiatt még a bírósági költségeket is neki kell állnia, Stjepanović azt mondta, a kulcskérdés az, hogy az orvos okozott-e kárt.
"Az orvos szabálysértést követett el, de a kérdés, amit mi felteszünk, az az, hogy azzal kárt okozott-e, hogy a pácienst kigyógyította", véli a szakszervezeti vezető.
Véleménye szerint ilyen esetekben voltaképpen a páciensek vannak zaklatásnak kitéve, hiszen általában évekig tartó terápiák miatt kell az adott gyógyszer minden egyes újabb kiírásakor felkeresniük a szakorvost. A háziorvosok ugyancsak méltatlan helyzetbe kerünek, hiszen alaptalanul kételkednek szakértelmükben.
Emlékeztetőül csak annyit, hogy az elmúlt hónap végén figyelmeztető sztrájkot tartottak az egészségügyi dolgozók, a múlt héten pedig napvilágot látott az az adat, mely szerint Szerbia az egészségügyi védelem színvonala tekintetében a 34 európai ország között az utolsó helyen áll. Ezt az európai egészségügyi fogyasztói index alapján állapították meg, s érdekességként még csak annyit, hogy egészségügyünk a szolgáltatás minőségét tekintve a horvát, a macedón, az albán és a bolgár egészségügy után kullog. (021)
Sokszor nem is vagyunk tisztában azzal, hány órát dolgozunk azokért a több száz dináros díjakért, amelyeket a bankautomata használatára, a bankszámlánk fenntartására... >>
Tegnap volt egy éve, hogy Tomislav Nikolić lett az aktuális szerb elnök. Személye és eddigi tevékenysége is meglehetősen ellentmondásos, mondták rá már, hogy ő az az... >>
A szerbiai nyugdíjrendszer megreformálása szükséges, de az a nagy kérdés, utánozhatunk-e egyáltalán bármilyen európai vagy világszabványt ezen a területen.A nyugdíjasok... >>
Bizony épp ezért megvesszük privátul amit csak birunk mert se időnk se pénzünk h.utazzunk időpontra menjünk.Arról ne beszéljünk hány gyógyszert megszüntettek szóval elhiszem h.az utolsó helyen állunk.