





Egyes becslések szerint pillanatnyilag legalább 3 millió illegális fegyver van Szerbiában, ami azt jelenti, hogy minden engedéllyel rendelkező fegyverre legalább három be nem jelentett jut, írja a Blic.
A szerbiai kriminológusok azt állítják, hogy a fegyverek legalább nyolcvan százalékát otthon rejtegetik, bűnözőknél vannak, ők követnek el vele valamilyen törvényellenes cselekedetet, s ezek legnagyobb része a boszniai vagy a horvátországi háborúk "öröksége".
Csak az elmúlt egy hétben két - szerencsére halálos áldozatokat nem követelő - incidensben olyan személyek vettek részt, akiknek automata fegyverük, kalasnyikovuk volt. Borčában egy háborús veterán több mint 150 lövedéket lőtt ki egy dugig telt kávézóban, megsebesítve a pincérnőt, míg Čačakon egy férfi azért lőtt, hogy "elijessze a tolvajokat". A rendőrség mindkét esetben elkobozta a fegyvert, s mint általában lenni szokott, az utólagos házkutatás során az elkövetőknél egész fegyverarzenált találtak.
Dobrivoj Radovanović kriminológus, aki sok éven át a Kriminológiai Intézet igazgatója volt, úgy véli, a Szerbiában tartott fegyverek mintegy 80 százaléka nem legális.
"Aggodalomra ad okot, hogy nagyszámú háztartásban van automata fegyver. Gyakran előfordul, hogy valaki bejelent egy puskát vagy pisztolyt, engedélyt kap rá, miközben a lakásban még legalább két fegyvert rejteget. Ez azt jelenti, hogy ha a becslések szerint Szerbiában körülbelül 1,2 millió bejegyzett fegyver van, akkor az illegálisan tartottak száma háromszor nagyobb, vagyis meghaladja a 3 milliót. Ehhez hozzájárultak a kilencvenes évek háborúi, de a koszovói határok felületes ellenőrzése is, hiszen ott nap mint nap nagyszámú illegális fegyver jön át", mondja Radovanović.
Szerbiában szinte minden bűntényt illegális fegyverekkel követnek el, mondja Igor Pešić kriminológus.
"Leggyakrabban olyan fegyvereket használnak, amelyek sorozatszámát korábban kitörölték, hogy a nyomozószervek nem tudjanak nyomába jutni. A szerbiai illegális fegyverkezést egyedül szigorú büntetésekkel, állandó rendőri akciókkal és rendőri elkobzásokkal lehet megállítani. A megelőzés és az önkéntes fegyverbeszolgáltatás, ami Horvátországban eredményre vezetett, ugyancsak nagyon fontos", mondta Pešić.
Szerbiában mintegy 600 ezer polgárnak van fegyvertartási engedélye, viselésére és használatára viszont mindössze 1700 jogosult.
Az illegális fegyverek legnagyobb része Koszovóból érkezik. A fegyverkereskedelmi útvonal Macedónián át vezet Uroševacig, Tetovóból Prizrenen át Pećig, Montenegrón keresztül pedig Rožajtól Pećig, illetve Kosovska Mitrovicán át Szerbiáig.
Az illegális fegyverkereskedelem a koszovói bűnözői csoportok egyik legjövedelmezőbb vállalkozása. A KFOR hivatalos adatai szerint, a lakosság tulajdonában több, mint félmillió puska, s nagyjából ugyanannyi pisztoly, ezen kívül több százezer kézigránát és egyéb robbanóanyag van.
Szerbiában azonban a bejegyzett fegyverek számával sem lehet dicsekedni. Egy, Genfben elvégzett kutatás szerint arra a megállapításra jutottak, hogy Szerbia 100 lakosára 38 bejegyzett fegyver jut, ami csak eggyel kevesebb, mint Irakban. Szerbia előtt csak az Egyesült Államok és Jemen lakosai állnak.
Szomorú statisztika
- 1.200.000 darab fegyver van legális tulajdonban
- 600.000 polgár tarthat otthonában fegyvert
- 50.000 fegyvert viselnek legálisan a biztonsági ügynökségek tagjai
- 1.700 polgárnak van fegyvertartási és használati engedélye.
Dr. Pohl Tibor vagyok. Azért írom ezt a cikket, mert magyarázkodni vagyok kénytelen. Annyi rosszat írtak rólam, hogy úgy döntöttem, elmondom az igazat, a szerbiai... >>
A húsvét utáni ötvenedik napon, idén május 19-én ünnepli a keresztény világ a szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját. Pünkösd a karácsony és... >>
(Hírösszefoglaló)Zarándokok százezrei vettek részt szombaton a csíksomlyói Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó-hegy közötti nyeregben a hagyományos pünkösdi búcsún, amelynek... >>