





Az államnak az év végéig 278 milliárd dinárt kellene biztosítania a nyugdíjak kifizetésére, a költségvetési hiány viszont egyre nagyobb. Kormány nincs, a gazdasági helyzet napról napra romlik, figyelmeztetnek a szakemberek.
Őszre nem lesz pénz a nyugdíjak kifizetésére, üzente Mlađan Dinkić, a Szerbiai Egyesült Régiók vezetője, de véleményét sajnos számos szakember is osztja. Az államnak legidősebb honfitársaink járandóságának kifizetésére az év végéig 278 milliárd dinárt kellene biztosítania, holott a költségvetésben mind nagyobb a hiány és az év végéig akár a 200 milliárdot is elérheti.
Dinkić úgy véli, a pénzügyminisztérium által az elmúlt hat évben vezetett közpénzelési politika rendkívül rossz volt.
"Abba a helyzetbe kerültünk, hogy kérdésessé vált, lesz-e őszre a költségvetésben elég pénz a nyugdíjak kifizetésére. Vagyis nem vitás, hogy e téren gyökeres változásokra van szükség", véli Dinkić.
Stevan Vrebalov a vajdasági munkaadók uniójából azt mondja, valamikor 6-7 nyugdíjra való volt a nyugdíjbiztosítása alapban, most csak egy félre való van, a többit az államkasszából fizetik ki.
"Előfordulhat, hogy nem lesz pénz, hiszen nagyon elképzelhető, hogy elfogynak a költségvetési bevételek. Nyilvánvaló, hogy a gazdaság nagyon gyengén teljesít, nyáron pedig egyébként is csökkennek a bevételek, s akkor valahonnan elő kell majd teremteni a pénzt", mondta Vrebalov, aki hangsúlyozza, ha nem foganatosítanak hosszútávú intézkedéseket, a következmények katasztrofálisak lesznek, s az alap legfeljebb pénznyomtatásból juthat eszközökhöz, ami viszont inflációhoz és összeomláshoz vezet.
Slavenko Grgurević, a nyugdíj-biztosítási alap igazgató bizottságának elnökhelyettese a Kurir napilapnak azt nyilatkozta, a jelenlegi, lehetetlen körülmények közepette az alap még jól teljesít.
"A pénz felét a költségvetés adja, nincs kormány, a gazdasági helyzet napról napra romlik. Nem omlunk össze az év végéig, de nehezen lesz fenntartható a nyugdíjak jelenlegi szintje", állítja.
Grgurević arra is emlékeztetett, hogy egy munkacsoport elkészítette a reformtervet, most már "csak" a kormányra várnak. "Arra a kérdésre, vajon a kormány ezt elfogadja-e, az a válasz, hogy nincs más választása", mondja.
Miroslav Zdravković közgazdász azt állítja, a költségvetési hiány átlagban véve, folyamatosan 10 milliárd körül van. "Amikor majd a bankok úgy döntenek, hogy ezt nem fogják tovább finanszírozni, a pénzügyminiszternek döntenie kell, mit is fog csökkenteni. Márpedig a bérek és a nyugdíjak jelentik a legnagyobb kiadást. Akár a kilencvenes évek is megismétlődhetnek, amikor a nyugdíjasok 10-11 nyugdíjat kaptak egy év alatt", figyelmeztetett a szakember.
A problema nem abban van, hogy a ferfiak 65 a nok 60 eves korukban mennek nyugdijba, hiszen igy az atlageletkort figyelembe vev 2-7 evet fogjak kapni a jarandosagot. Ez sok? A problema abban van, hogy sok a nyugdijas, 50-55 sot fiatalabb korukban mar jogosultsagot szereztek ra. Ok nem fognak eltunni egy csapasra ha 70 evre emeljuk a korhatart. Majd 20-30 ev mulva, akkor mar lehet egyaltalan nem lesz nyugdijas. Es addig? Elvesszuk toluk a nyugdijat, visszairanyitjuk a nem letezo termelesbe oket?
Igy kezdödött régebben is. Bocsánatkéréssel és egymásra mutogatással.
http://www.blic.rs/Vesti/Ekonomija/330064/U-budzetu-nema-para-za-nezaposlene/komentari
Újra aktuális lehet:
A nyugdíjasokat nem büntetheti meg a rendőr, ha a piroson megy át az úton.
Sőt, hamarosan kötelezővé is tehetik, látva a hatékonyságát, hogy még azt is bevezethetik, hogy azon vezetőket, kik nyugdíjast ütnek el, egy hét ingyenes tengerparti üdüléssel büntetik.
Egészség biztosítást már úgy se igen kapnak a rászorulók, tehát új nyugdíjas nem igen lesz egy tíz év mulva, és a gondok meg is oldódnak.
Mi van azokkal a dolgozokkal akik az államnak ledolgoztak 25-30 évet, munkanélkül maradtak, de van még 10 év várakozási idő, hogy nyugdíjba mehessen, addig a befizetett összeget a nyugdíjbiztosító használja.Esélye se nincs munkába állni mivel 50 éven felüli, de semmi segélyre sem jogosult az adót pedig neki is úgy kell fizetni mint a munkaviszonyba lévő polgárnak. Valami itt nagyon nincs rendben!!!
maisto!
Hát igen az nem lenne megfelelő megoldás amit leírtam, csak a jelen esetben a legkevésbé rossz. Mivel csak az oldaná meg ezt a helyzetet, ha munkákat teremtenének és növekedne a munkások aránya a nyúgdijasokéhoz képest, és csak aztán emelnék a nyúgdij korhatárt mondjuk egy 2-3 évvel.
Jól van persze én se vagyok a magam ellensége, én se szeretnék mondjuk egy néhány évvel többet dolgozni mint amennyit kell. De hát szerintem erre az egészen csak az javíthat, hogy néhány százalékkal (szerintem 5% növekedés már hatalmas dolog lenne itt) növeljé a munkások számát, és aztán emeljék 2-3 évvel a nyúgdij korhatárt. Az állami büdzsé ezálltal valamelyest feltöltődne, és ennek a gondját is elvetnék egy évtizedre, aztán minden kezdődne előről.
zozo!
Nagyon nem jo a kovetkeztetes. Azt kell megnezni kik a nyugdijasok, legtobbjuk 50-53 a nok, a ferfika 55 eves koruktol nyugdijasok, sot a kedvezmenyezettek 40 enyihany evessen mar nyugdijba mentek. Ha emelunk korhatart a meglevok nem fognak eltunni, az 50% hiany talan 45-re csokken, viszont kapunk 65 eves dolgozokat, akik vagy dolgoznak vagy betegszabadsagon lesznek, a fiataloktol pedig elveszik a munkahelyet. Nem lenne jobb inkabb azon gondolkodni hogyan noveljuk a munkaban levok szamat? A vegen akarmennyire csokken a nyugdijasok szama, ha senki sem fog dolgozni az orszagban.
Turi István!
Én itt most nem úgymond "emberi" szemszögből közeljtettem meg a dolgot, inkább gazdasági szempontból.
Ahhoz, hogy egy nyúgdijrendszer jól működjön, ahhoz kb 3-4 szer több munkás kell mint nyúgdíjas, mert különben az államnak be kell szállnia a saját kasszájával a nyúgdíjak kifizetésébe, amit persze tőlünk szed össze, különböző adók formájában. Mivel azonban a demográfiai helyzet Európában nem túl rózsás, az átlag életkor emelkedik, ezért nagy jelentősége van annak hogy az állam racionálisan kezelje a helyzetet. Az egészre még rátesz az is hogy ha mondjuk veszünk egy ilyen országot, mint Szerbia (egy-két országtól eltekintve Európa más vidékein sem olyan jó e tekintetben a helyzet), ahol olyan nagy a munkanélküliség, hogy az siralmas ( 20-25% ról beszélnek, de jóval nagyobb szerintem is ennél - http://www.vajma.info/cikk/szerbia/14127/). És azt se felejtsük el, hogy nagyon sokan minimál munkabért kapnak, tehát a munkaadó minimális járulékot fizet a nyúgdij alapba.
Mint mondtam évről évre kevesebb meg kevesebb munkás fizeti a nyúgdijalapba valót, vagyis évről évre több nyúgdijast kell hogy ellásonak.
Ha emelik a nyugdij korhatárt, azzal ezt a porblémát egy időre orvosolnák, mivel nem bírja örökké az állam az államkasszából fizetni a nyúgdijasokat.
Elég szomorú, hogy segélyre jut nyugdíjra meg nem.
Ilyen válságos időkben úgy érzem hogy azokat illetné meg, akik dolgoztak is érte.
Zozo91,legyen akaratod szerint.18 évesen kezdtem dolgozni,vagyis már 15 évesen mert a hét 3 napján melo és 3 nap iskola volt. NYáron 2 hét szünet a többi melo.Az inas évek nem szomitodnak bele mint mondjuk németeknél és fizetést egy parát sem kaptunk.Vasárnapi maszekot fizette a mester csak.Igy 40 munkaév után mentem nyugdijba. Most 65 év az öregségi nyugdij korhatár vagy ledolgozott 40 munkaév-férfiaknak. Ezeket a figyelmedbe ajánlom. Várhato életkor nálunk.Lehet hogy Ti majd tovább éltek de ha valaki 40 évet termellö munkán lehuz, örül majd ha elbirja végezni a házkörüli munkákat,utcán lenyirni a füvet,megöntözni a virágokat.Van olyan nap hogy nem megy.
http://www.naslovi.net/tema/347483
http://www.slobodnavojvodina.com/index.php? option=com_content&view=article&id=391:vojvoanke-i-vojvoani-imaju-najkrai-ivotni-vek-u-srbiji&catid=2:tema&Itemid=15
A helyzet évről évre rosszabb lesz. Több meg több nyúgdíjas lát el kevesebb és kevesebb munkás. Emelni kéne a nyúgdíj korhatárt, de hát elég a francia példát szemügyre venni, szétverték a tüntetők az országot.
Végre megtaláltam amit kerestem. http://www.blic.rs/Vesti/Tema-Dana/298287/Doprinose-radnicima-ne-placa-50000-firmi
Azota sem lett jobb a helyzet söt rosszabb.
Ami a leg aggasztobb hogy a reálgazdaságban dolgozok létszáma nem éri el a fél milliot sem. Többiek mind tartják a markukat feléjük,köztük mi is a mamával.
nagyon, de nagyon undorító ez amit ebben az országban művelnek már egy jó ideje...Most is azon alkudoznak h ki mit "kormányoz" jobbra-balra, könyörögnek moszkvába a segélyért, stb.
annyi a különbség 2000 október 5. és a mai állapotok közt, hogy már nincs mit eladni, privatizálni.
Eddig élt az ország a privatizációból.
A Fekete Hegyi szomszédoktol nálunk sokkal rosszabb a helyzet.Közös gyökér közös problémákkal.
Viera tessék szemezgetni.Olvassa el a kapcsolodo irásokat is.Ott vannak az oldal legalján. http://www.politika.rs/rubrike/Ekonomija/Najveca-penzija-12-puta-veca-od-najmanje.lt.html
Itt van a kérdésére a válasz hogyan fizetik a ny.járulákot.
http://www.dan.co.me/?nivo=3&rubrika=Ekonomija&clanak=331085&datum=2012-05-13&naslov=Lani%20falilo%20253%20miliona%20za%20penzije%20i%20osiguranje
SZoval a cirkusz nem ment el a falunkbol.
Ha az egészségügyi járulékok megfizetése körül gondok vannak, vajon fizetik-e a munkáltatók a nyugdíjjárulékot?
Újvidéken, de ennél szélesebb körben is nagy felháborodást keltett a minap, hogy a városi költségvetésből 2,9 millió dinárt kapott egy mindez ideig ismeretlen magyar... >>
Nenad Preradović és Vukaąin Lauąev számára korábban a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola engedélyezte, hogy egy magyarországi verseny miatt hiányozzanak a tanórákról,... >>
Bizonyára nem ismeretlen a helyzet: cseng a telefon, jelentkezünk, s egy nyájas, ám ellentmondást nem tűrő női hang közli velünk, mekkora szerencse ért bennünket, mi... >>
Ahol nincs termelés, ott nyugdíj sem lehet, csak temetés.