Tanítsuk meg a gyereket veszíteni

Nyár van, vakáció, a szülők is szabadságon, s talán ilyenkor van idő a közös játékokra, a családi szórakozásra is. A szülők gyermekeikkel társasjátékozva általában hagyják, hadd nyerjen az a gyerek, később viszont csodálkoznak, hogy csemetéjük bömböl, amikor veszít.
Kivel ne fordult volna már elő, hogy azért csalt egy kicsit a társasban, hogy a gyerek nehogy veszítsen, a házi futóversenyen azért lassított le, hogy gyermeke érjen először célba. Ez ösztönös magatartás a szülő részéről: csak szeretné megóvni gyermekét a rossz dolgoktól, és úgy gondolja, felnőttként ő könnyebben elfogadja vereséget, pláne a saját gyermekével szemben.
De amerikai kutatások kimutatták, hogy a vesztésnek jó hatása is van a gyerekekre, segít empatikus, alkalmazkodó emberré válni. Szerintük a növekedés során meg kell élnünk kellemetlenségeket, sőt nagy csalódásokat is.
Szakértők azt mondják, minden játék megtanulásában fontos annak elsajátítása, hogy mindenki nyerhet is és veszíthet is. Amennyiben a gyermek ezt időben megtanulja, önbizalmát nem fogja megrengetni a vereség, így nem lesz sírás sem, meg dühroham sem. Örülni fog, ha győz, de nem esik kétségbe a vereségtől sem.
Noha a szülők nagy része arról álmodik, hogy csemetéjük egy napon nagyon sikeres győztes lesz, a legjobb abban, amit éppen csinál, ám mégsem lehet mindenki aranyérmes. Ha a gyermekkel szemben a szülő ilyen elvárásokat támaszt, az azt jelenti, hogy nem fogadja el olyannak, amilyen és itt kezdődik kifejlődni a gyerekben a kisebbrendűségi érzés.
A munkában túlhajszolt, kenyérkereseti lehetőség után loholó szülők gyakran megfeledkeznek arról, hogy a legfontosabb, amit tehetnek gyermekükért az az, hogy beszélgessenek vele abban a pillanatban, amikor az a gyermek számára a legszükségesebb. S ne skatulyázzák be őket saját elvárásaikba, de pláne ne legyenek elégedetlenek és csalódottak, ha saját vágyaikat nem tudják a gyermeken keresztül megvalósítani.
Az is fontos, hogy a szülőknek ne legyen túl nagy elvárása, ne legyenek kicsinyesek és ne túlozzanak annak megítélésében, amit a gyermek elér és ne várják el, hogy tökéletes legyen. Hiszen ők maguk sem azok. Így csak abba a helyzetbe hozzák a gyereket, hogy az elkezdi magáról azt hinni, képtelen elérni a kitűzött célt, tehetetlennek és sikertelennek érzi magát. Sokkal jobb a gyerek elé mindig apró kis célokat kitűzni, tanítani arra, hogy ezeket elérje, kitartásra nevelni, s tudatosítani benne, hogy a siker bizony igen relatív dolog. (Zdravlje)