Tükör
Ma van a kábítószer-ellenes világnap
Betűméret:             
Ma van a kábítószer-ellenes világnap. Az ENSZ-közgyűlés határozata alapján 1988 óta tartják június 26-án a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napját, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a drogfogyasztás veszélyeire és a drogkereskedelem elleni harc fontosságára.
A világszervezet közgyűlésének döntése alapján a tagállamok nemzeti kábítószer-ellenes programot dolgoztak ki. Az a cél azonban, hogy 2008-ra az illegális kábítószer-fogyasztás világviszonylatban 50 százalékkal csökkenjen, nem valósult meg.
A droggal kapcsolatba kerülő emberek száma világszerte nő, mintegy 200 millióan fogyasztanak illegális kábítószereket. Az Európai Unió ugyan haladást ért el a kábítószer használatának és kereskedelmének visszaszorításában, de becslések szerint még mindig 25-30 millió európai fogyaszt valamilyen tiltott drogot, a leggyakrabban kannabiszszármazékot.
Az európai kokainfogyasztók száma az utóbbi évtizedben megduplázódott, számukat négymillióra becsülik.
Az új szintetikus kábítószerek, közöttük az úgynevezett dizájner drogok az utóbbi két-három évben elárasztották a feketepiacot. A drogok kipróbálásának ideje Magyarországon is, nálunk is jellemzően a középiskolás évekre tehető, így a szakemberek az iskolai prevencióra helyezik a hangsúlyt.
A hivatalos hazai statisztikák szerint Belgrádban 7000 kábítószerfüggőt tartanak nyilván. A nem hivatalos adatok azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez a szám legalább négyszer nagyobb. Óvatos becslések szerint Szerbiában 60 és 80 ezer közöttire tehető a drogfüggők száma, de ebbe nem tartoznak bele a drogokat időnként használók.
Rendőrségi adatok szerint Szerbiában kürülbelül 70 bűnözői csoport forgalmaz kábítószert.
A Szerbiai RTV hírműsorának vendégeként dr. Svetlana Mladenović Janković, a belgrádi közegészségügyi intézet orvosa elmondta, e téren nagy figyelmet kell fordítani a gyermekek és a fiatalok felvilágosítására, hiszen ez a populáció a legérzékenyebb, s az „elsődleges megelőzés a kábítószer elleni harc legfontosabb állomása”.
A helyzeten pedig van mit javítani, hiszen belgrádi, niši, kragujevaci és újvidéki iskolákban végzett felmérések azt mutatják, előfordul, hogy már negyedik osztályos kisdiákokat is megkörnyékeznek a dílerek. A szakember azonban nem csak az iskola és a megelőző programok, de a család fontosságát is hangsúlyozza, hiszen a család az, amely a legelőbb észlelheti, ha valami baj van.
„A rossz iskolai előmenetel, a dühroham, idegesség, a kötelezettségek és a külső kinézet elhanyagolása, új és ismeretlen személyek feltűnése a gyerek környezetében – ez mind, mind olyan jel, amely utalhat arra, hogy a gyereknek pszichoaktív szerek fogyasztásával kapcsolatos problémái vannak”, figyelmeztet Mladenović Janković.
A szerb rendőrség június közepéig 800 kiló különféle narkotikumot foglalt le, legtöbbet Belgrádban.
A legnépszerűbb drog a fiatalok körében a marihuana, ami szinte bárhol hozzáférhető. A dílerek ott ólálkodnak az iskolák, a fiatalok szórakozóhelyei körül.
A szerb kormány 2009-ben elfogadta a kábítószer elleni harc stratégiáját az elkövetkező öt évre. A stratégia célkitűzései között szerepel a lakosság egészségének megőrzése, a drogfogyasztás csökkentése, illetve a narkotikumokkal való visszaélés káros következményeinek enyhítése. (MTI, RTS)
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas. Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve. Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó