





Az Egyesült Államok világos garanciát vár a kormányalakítással megbízott Ivica Dačićtól, hogy a leendő szerb kormány "együttműködő" lesz Koszovót illetően, valamint Szerbiában megvédik az amerikai gazdasági érdekeket a várhatóan erősödő orosz befolyástól - írta szerdán a Danas című belgrádi napilap internetes kiadásában.
A lap szerint ez az alapvető oka annak, hogy az amerikai külügyminisztérium tisztségviselői Belgrádba látogattak akkor, amikor az új kormány megalakításáról tárgyalnak a pártok, a Szerb Haladó Párt (SNS), a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és a Szerbiai Egyesült Régiók (URS). Ivica Dačić, a szocialisták vezetője néhány napja kapta meg a kormányalakítási megbízatást.
A szerb sajtó megkülönböztetett figyelmet fordított arra, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter megbízásából vasárnap Szerbiába érkezett Philip Reeker, a washingtoni külügyminisztérium európai főosztályát vezető Philip Gordon helyettese. Jövő vasárnap a helyettes államtitkár Gordon is várhatóan a szerb fővárosba látogat. A lap kiemelte, hogy Reeker három napig marad Belgrádban, és még az amerikai nemzeti ünnepet, a Függetlenség Napját is Szerbiában tölti, azután pedig a főnöke, Philip Gordon érkezik a szerb fővárosba két napra.
A Danas diplomáciai forrásokra hivatkozva azt állítja, Reeker belgrádi látogatásának elsődleges célja, hogy tájékozódjon az új szerb kormány Koszovóval kapcsolatos terveiről, a gazdaságról és a reformokról, valamint ismertesse Belgráddal Washington álláspontját.
A belgrádi napilap által megkérdezett szakértők egyetértenek, ez egyfajta nyomásgyakorlás Dačićra, abban viszont nem egységesek, hogy Amerika valóban nem látná szívesen az SPS vezetőjét a kormány élén, és SNS-DS (a DS a Boris Tadić volt elnök vezette Demokrata Párt) nagykoalíciót szorgalmaz. Az amerikaiak olyan kormányt szeretnének, amely az általuk helyesnek tartott úton halad - írták a cikkben. - De még nem győződtek meg arról, hogy az SNS-SPS-URS koalíciója ennek megfelelően tevékenykedne, mindenekelőtt azért, mert Dačić közel áll Moszkvához és állítólag már ígéreteket is adott az oroszoknak szerbiai üzleti érdekeikkel kapcsolatban - hangsúlyozták a cikkben.
Ivica Dačić korábban kijelentette, nem adja vissza kormányalakítási megbízatását csak azért, mert egyesek a nagykoalíciót gyászolják. Amennyiben mégsem kapná meg a kormányalakításhoz szükséges többséget, Dačić új választásokat helyezett kilátásba, "ahol majd kiderül, hogy a nép kire szavaz: azokra-e, akiknek külföldön van támogatottságuk, de a hazájukban nincs, vagy fordítva" - fogalmazott a szerb politikus.
Koszovóval kapcsolatban Dačić azt mondta, hogy a kormány "kész azt alkalmazni, amit a korábbi kormány Brüsszelben megbeszélt", pontosítva, hogy a leendő kormánynak kötelessége végrehajtani azt, amiben megállapodtak, és alaptalan az a gyanú, hogy ez nem történik meg. (MTI)
Olyasmit is olvasni, hogy elfogadják Ivicát, de cserébe megmondják, hogy mit fog akarni.
Szegény Ivica, ez a kopasz totál rászáll. Én mondom neked, ez ki fogja csinálni. Ez tuti. Amikor már ezt hitte szegényke, hogy túl van a nehezén akkor jön ez az amcsi. Szegény Ivica.
A szerbiai nyugdíjrendszer megreformálása szükséges, de az a nagy kérdés, utánozhatunk-e egyáltalán bármilyen európai vagy világszabványt ezen a területen.A nyugdíjasok... >>
Jelenleg nem reális az alkotmány megváltoztatását kérelmezni. Nem is kérjük, csak azt szeretnénk, ha a mostani alkotmányt tiszteletben tartanák – jelentette ki... >>
A húsvét utáni ötvenedik napon, idén május 19-én ünnepli a keresztény világ a szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját. Pünkösd a karácsony és... >>
szegény ivica, még majd tényleg nem fog neki sikerülni. Meg a szegény goloruki narod aki annyira szereti őt.