Pajtić: az alkotmánybíróság lejárat bennünket a világ előtt
Betűméret:
Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke kijelentette, a Szerbiai Alkotmánybíróság Vajdaság illetékességi törvényével kapcsolatos döntésének egyes részei ellentmondásosak és a ratifikált nemzetközi dokumentumokkal ellentétben állnak.“Mindemiatt voltaképpen csak lejáratnak bennünket a nemzetközi közösség előtt… Teljesen nyilvánvaló, hogy az időzítés nem véletlen. Ez valamiféle politikai pozicionálása azoknak az alkotmánybíróknak, akik ezt a döntést meghozták”, mondta Pajtić. Mint mondta, ezért nem “szokatlan, hogy (a döntést) ugyanazon a napon jelentették meg, amikor köztársasági szinten aláírták a koalíciós szerződést a leendő kormányalakítók, illetve egy nappal azt megelőzően, hogy megalakult a tartományi kormány”.
Pajtić szerint ezzel a döntéssel az alkotmánybíróság “meglehetősen” kompromittálta magát, de a szerbiai független intézmények kiépítéséről szóló elképzelést is, s hozzátette, jogászként egyet tud érteni az alkotmánybírósági döntés egyes szegmentumaival, de “egyes részletek valóban ellentmondásosak”.
A Szerbiai Alkotmánybíróság a tartomány illetékességi törvényének több, mint 20 szakaszát vitatta el, egyebek között azt is, amely szerint Újvidék a tartomány fővárosa, s azt is, amely kimondta, Vajdaság nyithat képviseletet Brüsszelben.
Pajtić azt mondta, “nem Vajdaság lesz az egyetlen régió, amelyiknek nem lesz képviselője Brüsszelben, ám amely harcolni fog azért, hogy minél több eszközhöz jusson az európai alapokból”. “Tudván, hogy ebben az országban megtörténhet olyasmi, ami soha és sehol Európa más részeiben nem történik meg, mi Vajdaság képviseletét eleve úgy jegyeztettük be, mint az európai ügyekért felelős alap osztályát, így – formálisan – ez nem képezheti vita tárgyát”, szögezte le a tartományi kormányfő, s hozzátette, senki sem vitathatja el Vajdaságtól a jogot, hogy legyen brüsszeli képviselete egy olyan országban, amelynek alapvető célkitűzése, hogy az EU tagjává váljon. (Politika)
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas.
Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve.
Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




