Tükör
Mérföldkő - a Tanyaszínház jubileumi előadása
Szerző és rendező a darabról
Betűméret:             
A Tanyaszínház, fennállásának 35. évfordulója alkalmából ősbemutatóval lepi meg a közönséget. A Mérföldkő című darabot Gyarmati Kata, az Újvidéki Színház dramaturgja írta és Puskás Zoltán állítja színpadra. A próbafolyamat már két hete tart. Katát a feladatra Magyar Attila, a vándorszínház vezetője kérte fel, két évvel ezelőtt.
– Ősbemutatóról beszélgettünk, tudtuk azt is, hogy Puskás Zoltán lesz a rendező, a témát viszont még nem választottuk ki. Első lépésként elkezdtem kutakodni a tanyaszínház múltjában és rájöttem, hogy a 35. évforduló remek alkalom arra, hogy emléket állítsunk azoknak az embereknek, akik ez idő alatt húzták a Tanyaszínház szekerét. Azt is tudtam, hogy ez így önmagában drámai alapanyagnak nem elég, a máról is kell beszélni, így a múlt és a jelen összekombinálódott, ebből született meg a Mérföldkő című szöveg. Erre kerültek még rá olyan rétegek, amelyek nem csak a Tanyaszínház életére vonatkoznak, hanem egyáltalán a 21. századi embert is érintik. Így végül egy olyan darab született, amely születésnapi emlék, de önálló történetként is megállja a helyét – mondja a szerző.

Az Újvidéki Színház társulata számára már írtál darabokat. A Tanyaszínháznak írni új kihívás volt?
- Maga az írás semmiben sem különbözött, inkább azt mondanám, hogy a szövegnek a szerkesztése volt másmilyen. Figyelemben kellett vennem azt, hogy szabadtéren játszódik a darab, nagyon sok ember van egyszerre a színen és arra kellett törekednem, hogy a közönség egy olyan lendületes történetet kapjon, ami élvezetes szabadtéren. Mindemellett a Tanyaszínházban előnyt élveznek a zenés darabok. Ebben is nagyon sok zene van, amely alátámasztja a történetet. Látványosabban kell prezentálni a dolgokat, mint a kőszínházban és ezt a szövegnek is tudnia kell.
A vándortársulat július 1-jén kezdte meg a próbákat Kavillóban. Az alkotóktól megtudtuk, hogy az eladás készítése rendkívül gördülékenyen halad, hiszen mindegyik fiatalnak van valamilyen élménye a jelenetek kapcsán, vagy a szüleik által, vagy személyesen élték át azokat a problémákat, amelyekkel a darab foglalkozik. Puskás Zoltán rendező szerint nagyon izgalmas, rólunk szóló, vajdasági történetre számíthat a közönség.
– Van egy bibliai vonala, van benne társadalombírálat és politikai színezete is van. Szövegében és színpadi megoldásaiban is bátor előadás, sok tánccal, sok énekkel, humorral és jó adag iróniával – mondja Puskás.

A Tanyaszínház előadását Vajdaság szerte nagy szeretettel várja és fogadja a közönség. A rendező szemszögéből nézve, mik az itteni munka szépségei és nehézségei?
- Én ugyanúgy állok hozzá ehhez is, mint a kőszínházi produkciókhoz. Az egyik szépsége az, hogy kevés időnk van, de ugyanakkor rengeteg az időnk, hiszen ebben a három hétben egész nap együtt vagyunk, úgy osztjuk be az időnket, ahogy akarjuk. Nagyon szeretek itt lenni, mert igazán családi hangulat van, azon túl, hogy előadást készítünk, nagyon jó érezzük magunkat és szinte észre sem vesszük, hogy az előadás elkészül. Attól is szép a tanyaszínházban dolgozni, hogy itt különböző kultúrák találkoznak, mégis teljes a harmónia, óriási energiák szabadulnak fel és mindenki odafigyel egymásra. A nagy létszám sem jelent nehézséget, mivel a fiatalok nagyon ügyesek, szeretettel és élvezettel dolgoznak.
A Mérföldkő című előadásban az Újvidéki Művészeti Akadémia másod- és negyedéves színészhallgatóit láthatjuk majd, szerepel két olyan fiatal, aki a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén díjat kaptak és a tavalyi évekhez hasonlóan romániai vendégművészek is játszanak. A darabhoz a zenét Bakos Árpád írja, a koreográfus Gyenes Ildikó, a jelmeztervező pedig Ledenyák Andrea.
A vándortársulat július 23-án Dreán lép először közönség elé, a kavillói bemutató pedig július 28-án lesz.
M.A.
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas. Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve. Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó