GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
Europastipendium
2012. július 16. [18:54]

Újabb CDU-SPD erőpróba

Újabb erőpróba van kibontakozóban a német kormány és az ellenzék között, a vita gyújtópontjában pedig a társadalmi igazságosság áll, amely évtizedek óta választóvizet képez a két nagy néppárt, a keresztény- és a szociáldemokraták között.
Észak-Rajna-Vesztfália hatóságai olyan CD-t vásároltak, amely több mint ezer német adóalany adatait tartalmazza. Olyan gazdag adózókét, akik - a banktitok védelmét kihasználva - Svájcba menekítették vagyonuk jelentős részét, elkerülve a német adóhivatalt és az adózást. Magyarul adócsalók nevét és bankszámláját szerezte meg a düsseldorfi adórendőrség, a tartományi pénzügyminisztériummal történt egyeztetés után.
A CD nem volt olcsó: a németek 3,5 millió eurót (több mint 1 milliárd forintot) fizettek az adathordozóért, amely egy zürichi kereskedelmi bank, a Coutts német ügyfeleinek releváns adatait tartalmazza. (A Coutts a nagy-britanniai Royal Bank of Scotland egyik leánybankja.)
A düsseldorfi adórendőrség húzása nem újdonság. Bő két évvel ezelőtt, 2010 tavaszán a tartományi ügyészség vizsgálatot indított a Credit Suisse bank 1100 német ügyfele ellen adócsalás gyanúja miatt. A nyomozás alapját egy CD képezte, amelyet egy névtelen informátortól vásárolt meg az ügyészség 2,5 millió euróért. Pár hónappal később az alsó-szászországi hatóságok jutottak - szintén egy CD-nek köszönhetően - több száz adócsaló nyomára. 2006 és 2010 között féltucatnyi CD-t vettek különböző tartományi, illetve szövetségi hatóságok, lebuktatva több ezer német adócsalót. A lefülelt adózóktól az illetékes adóhivatalok több mint egymilliárd euró be nem fizetett adót vasaltak be - az adathordozók vásárlása tehát nagyon is kifizetődő volt.
A 2010. évi "lemezügylet" nyomán élénk belpolitikai vita bontakozott ki Németországban arról, mennyire jogszerű és etikus, ha az állam (ügyészség, adórendőrség) illegálisan szerzett - magyarán lopott - adatokat tartalmazó CD-ket vásárol, s azok birtokában lép föl adózókkal szemben. A vita hónapokon át zajlott parlamenti és médiaszinten; a Merkel-kormány úgy tett pontot a vita végére, hogy 2011 őszén megállapodást kötött Svájccal. Ennek értelmében a német fél beszünteti "orgazdák" által felkínált adathordozók vásárlását. Cserében az illegális úton Svájcba menekített vagyonok után adóátalányt kötelesek fizetni az érintett adóalanyok, akik ezzel mentesülnek a büntetőjogi következmények alól.
A berni parlament már jóváhagyta a megállapodást, amely a német törvényhozás alsóházán is átment. A felsőházi szavazás még hátravan, ám ott a Merkel-kormánynak nincs többsége, így rá van utalva a szociáldemokrata ellenzék támogatására. A Bundesratban a 16 német tartományi kormány küldöttei foglalnak helyet, összesen 69-en. A tavalyi 7 tartományi választáson sorozatos vereségek érték a kereszténydemokrata CDU-t, amely így elveszítette többségét a felsőházban, ezért alkura kényszerül az SPD-vel.
Ilyen alkukényszer körvonalazódik a német-svájci megállapodás kapcsán is. A szociáldemokratákat (s mellettük a berlini ellenzék többi pártját is) felháborítja a nagystílű adócsalókkal szembeni kesztyűs kéz politikája. Az egyezmény értelmében a német adóhivatal megkerülésével Svájcba menekített vagyonok után 21-től 41 százalékig terjedő átalányadót kellene fizetni, mégpedig 10 évre visszamenőleg. Az adókulcs az eltitkolt összeg nagyságától és "parkoltatásának" időtartamától függ.
Az egyezmény bírálói (élükön az SPD-vel) szerint ez a becsületes adófizetők arculcsapásával ér fel. Előre látható, hogy az adócsalók mintegy 80 százaléka csupán a minimális (21 százalékos) adót fogja megfizetni. Ezen felül az adóhatóságnak nincs módja a bevallott adatok ellenőrzésére, a Svájcba kisíbolt pénzeket pedig tulajdonosaik nyugodtan máshova menekíthetik a kétoldalú egyezmény 2013-ban esedékes hatályba lépéséig.
A szociáldemokraták álláspontját félreérthetetlenül fogalmazta meg a düsseldorfi tartományi kormány pénzügyminisztere. Norbert Walter-Borjans szerint Észak-Rajna-Vesztfália a felsőházban nem fogja megszavazni a német-svájci megállapodást annak jelenlegi formájában. "Ebből következően pedig ma sem tehetünk úgy, mintha az egyezmény már életbe lépett volna… Az adócsalókkal szembeni fellépéshez változatlanul szükség van CD-k vásárlása révén szerzett ismeretekre" - jelentette ki a pénzügyminiszter.
Szavaival egybevág a Der Spiegel vasárnapi értesülése, miszerint a düsseldorfi adórendőrség két újabb CD vásárlását tervezi. Ennek nyomán kemény erőpróbára van kilátás a Bundesratban: a szociáldemokrata vezetésű tartományok - bő egy évvel az országos parlamenti választások előtt - várhatóan új frontot fognak nyitni a Merkel-kormány ellen.
A német-svájci egyezmény elutasításával az SPD nehéz helyzetbe hozza a kancellárt, akinek két választása van: vagy lemond arról, hogy a megállapodás valaha is hatályba lép, vagy alkudozni kezd az ellenzékkel az SPD által kívánt módosításokról. Az utóbbi esetben viszont újból tárgyalóasztalhoz kell ülnie Svájccal, amely - mint vasárnap Bern értésre adta - már most kötelező erejűnek tekinti a dokumentumot. "A ratifikálási folyamat alatt mindkét aláíró félre kötelező az egyezmény, újabb adathordozók vásárlása illegális" - hangoztatta Bernben a nemzetközi pénzügyi államtitkárság szóvivője.
A berlini pénzügyminisztériumból hétfőn éles bírálatok hangzottak el Düsseldorf címére. Wolfgang Schäuble tárcavezető "pótmankónak" minősítette a CD-vásárlásokat, amelyek nem képeznek tartós alapot az adóztatás szempontjából. Steffen Kampeter államtitkár "kettős stratégiát" vetett a tartomány szemére, a kétoldalú egyezmény ratifikálásának blokkolásával vádolva Észak-Rajna-Vesztfália kormányát. A Der Spiegel szerint ugyanakkor Berlinben már felkészülnek arra, hogy a felsőház novemberi szavazásán elbukik a Svájccal kötött egyezmény.
Dorogman László (MTI)



2013. június 18. [22:01]

Újvidéken, de ennél szélesebb körben is nagy felháborodást keltett a minap, hogy a városi költségvetésből 2,9 millió dinárt kapott egy mindez ideig ismeretlen magyar... >>

2013. június 18. [12:35]

Nenad Preradović és Vukaąin Lauąev számára korábban a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola engedélyezte, hogy egy magyarországi verseny miatt hiányozzanak a tanórákról,... >>

2013. június 17. [11:28]

Bizonyára nem ismeretlen a helyzet: cseng a telefon, jelentkezünk, s egy nyájas, ám ellentmondást nem tűrő női hang közli velünk, mekkora szerencse ért bennünket, mi... >>



1 euró 113.75 dinár
1 dollár 85.19 dinár
100 forint 38.93 dinár
100 dinár 256.84 forint
Tőzsde Oktató Központ banner
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Ön szerint a szerbiai árvízvédelmi szakemberek felmérései nyomán foganatosított intézkedések megnyugtatták-e a Duna térségében élő lakosságot?
Igen.
Nem.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Remekbe szabott

Focista újságolja a haverjának:
- Láttad a tegnapi meccsünket? Két gyönyörű gólt lőttem!!
- Tényleg? Nem láttam. És mi lett a végeredmény?
- 1:1

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása