Végel: Szerbia, a baloldal nélküli társadalom

A kilencvenes évek értékrendszereinek újrahasznosítása, a modern Szerbia alapeszméinek elhomályosítása, a független értelmiség hangjának eltiprása, az alapvető politikai elvek elnyomása azokban a pártokban, amelyek a hatalomért versengenek – ez mind, mind egy olyan, igazi baloldal nélküli társadalom mindennapjaihoz tartozik, mint amilyen manapság Szerbia, nyilatkozta a Szabad Európa Rádiónak adott interjújában Végel László, az emberi jogok kultúrájának fejlesztéséért odaítélt Konstantin Obradović-díj idei díjazottja. A Ðinđić-éra végének a tanúi vagyunk, mondja.
Az alábbiakban ebből az interjúból közlünk részleteket.

Szabad Európa Rádió: Amikor átvette a díjat,a zt mondta, a “kilencvenes évek újrahasznosításának légkörében élünk”. Sokan azt mondanák, hogy ez azért mégis túl erős megállapítás.

Végel: Azt hiszem nem, mert maga az ‘újrahasznosítás’ egy fajta ismétlődést jelent, amelynek már nincs meg az a súlya, mint az eredetinek volt. Természetesen nem arról van szó, hogy ismét a háborúk kockázata forog fenn, hanem egy fajta politikai légkörről, egy fajta értékrendről van szó. És itt kezdődik a kilencvenes évek “újrahasznosítása”, amikor is elvesztek a demokratikus értékrend bizonyos alapeszméi. Ezt legjobban mutatják a koalíciókról szóló tárgyalások, azok folytatásai stb., itt látszik, hogy elvesztek az értékrendek, hogy bizonyos alapvető elvek elhomályosultak. Én ezt valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy végérvényesen elmúlt Đinđić ideje.

SZER: Ebben a kontextusban hogyan tekint az éppen leköszönő hatalom helyzetére – gondolok itt a Boris Tadić képviselte hatalomra. Ők elég sokat tettek a regionális megbékélés terén, mégis, most elég sok kritikát kapnak. Mennyire járultak ők hozzá ehhez a “kilencvenes évek újrahasznosításához”?

Végel: Abszolut mértékben. Ők tulajdonképpen sokat segítettek abban, hogy ezek a mostaniak hatalomra kerüljenek.

SZER: Hogy érti azt, hogy segítettek? Olvasta Boris Tadićot. A választások után adott első interjújában érdemei közé sorolta azt, hogy hozzásegített az olyan szélsőséges pártok pacifikációjához, mint amilyen a Szerb Radikális Párt volt.

Végel: Nem hiszem, hogy a radikálisok azért veszítettek, mert a Demokrata Párt valamiféle kampányt folytatott volna ellenük. Egyszerűen az emberek változtak, a párttól függetlenül. Jól látszik, hogy sokan úgy gondolják, ugyanazokat az elveket előadhatják valamiféle pacifizált formában is. Szerintem – igaz ugyan, hogy a szélsőjobb egy része semlegesítve lett – ennek nagy ára van. Miután az egész társadalom jobbra tolódott, jobb oldalon kiszorította a Szerb Radikális Pártot. Nem arról van szó, hogy a társadalomnak lenne egy megbízható iránytűje, hanem arról, hogy fokozatosan csúszik jobbra, s a Szerb Radikális Párt kiszorult, nem maradt számára hely. De most az történik, hogy megjelennek a fragmentális, szélsőjobboldali szervezetek.

SZER: Ön szerint ezeknek a csoportoknak megvan az esélyük arra, hogy azzá legyenek, mint annak idején például a Szerb Radikális Párt volt?

Végel: Nincs ilyen potenciáljuk. Legfőként nem az ilyen módszerek és ilyen elvek mentén, de természetesen, nagy esélyük van arra, hogy kihatással legyenek a társadalomra, hogy elmélyítsék ezt a nacionalizmust, s valamiképp az indikátor szerepét töltsék be – marginális tényezőként hatnak így a központra.

SZER: Ebben az értelemben milyen szerepet fog betölteni az éppen formálódó szerbiai hatalom? Minden jel arra mutat, hogy baloldali-szocialista, jobboldali-haladó és valahol a középen elhelyezkedő Szerbiai Egyesült Régiók kombinációja lesz. Vajon ez a hatalom illethető-e a “jobboldali beállítottságú” jelzővel?

Végel: Ennek az új hatalomnak, véleményen szerint csak egyetlen lehetősége és egyetlen vágya van – én nem látok valamiféle hosszútávú programot. Ennek a hatalomnak az a célja, hogy konzerválja a meglévő állapotot. Nem hiszem, hogy komolyan lépéseket tenne akár balra, akár jobbra, akár előre vagy hátra, hanem ez a toporgás uralma lesz.

SZER: Mégis hatalomra kerültek – legalábbis, ha a haladókról van szó – a változás eszméjével, ami kampányuk jelszava is volt.

Végel: Igen, de vajon hogy változtatható meg az, amit a hatalom egy része ugyanúgy csinált? Ez nem világos. Ez mostmár inkább csak jelszónak tűnik.

SZER: Talán úgy, hogy az országot a orosz érdekszféra felé irányítja?

Végel: Igen, erősödni fog az oroszbarát irányultság, de azt hiszem, ez eltart egy évig, aztán ez is semlegesülni fog, mert nem hoz eredményeket.

Stagnálás vár Szerbiára

SZER: Egy nemrég megjelent szövegében azt írja, nem az a legnagyobb bajunk, hogy létezik nacionalizmus, hiszen az létezik Európa minden országában és, mint látjuk, bizonyos megtorpanás után ismét erősödik. A legnagyobb problémának azt tartja, hogy itt a nacionalizmusnak populista genézise van, amelynek tömeges megalapozottsága a szocializmusban volt. Mi a különbség az itteni nacionalizmus és az a – hogy úgy mondjam – politika között, amit a magyarországi jobboldali hatalom folytat? Hol vagyunk mi és hol vannak ők?

Végel: A magyarországi nacionalizmus egy hagyományt akar rehabilitálni, egy hagyományt, amelyet teljesen elimináltak a nyilvánosságból 1945 után. Ez soha nem volt populista nacionalizmus, hanem egy centroid osztály, mondanám, a középosztály nacionalizmusa. Szerbiában nem volt olyan erős középosztály, s a történelem során nem lehetett a nacionalizmus hordozója, s éppen ezért csúszott a populista változat felé, amely sokkal anarchistább és sokkal kevésbé ellenőrizhető.

SZER: A Szabad Európa Rádiónak adott interjújában Tamás Gáspár Miklós filozófus és író azt mondta, hogy a jobboldal tönkretette a magyar társadalmat. Vajon Ön ugyanígy látja ezt a folyamatot és úgy gondolja, hogy a mi jobboldalunk végül is a szerb társadalom fejébe kerülhet?

Végel: Itt a közép-kelet-európai mozgalomról beszélünk. És úgy vélem, hogy az ami Magyarországon történik és az ami Szerbiában történik, alapjaiban mégiscsak elég hasonlóságot mutat, de elég sok a hasonlóság az egész régióban is. Ez azt jelenti, hogy a tranzíció után a politikai elit nem tudott egy új stratégiát definiálni. Azt hitték, a tranzíció majd csodát művel, s most eluralkodott a tranzícióban való tömeges csalódás. Ez szinte az egész régiót érinti – talán csak Lengyelország a kivétel, amely gyorsan kiheverte ezt a fázist, és ahogyan látom, ott mégis valamivel komolyabban gondolkodnak – és ez az egész régió nagy problémája. Itt most belátják, egy reményekkel teli utópista fázis után, hogy ez a remény elveszett. Mégpedig, egyfelelől a politikai elit tehetetlensége, a kulturális elit passzivitása, másfelől az egészen más elvárásokkal rendelkező tömeg miatt.

SZER: Az Európai Uniótól elvárt, ám az itteni várakozásoknak nem megfelelő támogatás elmaradása valahol a válság kezdetét jelentő 2008-ig, kihatással lehet-e a tranzíciós folyamatokra?

Végel: A régióban erős stagnálás fog bekövetkezni. A nyugat egy időben, a kilencvenes évek elején, többet beszélt a demokráciáról, az emberi jogokról, most pedig éppen maga a Nyugat feledkezik meg erről a köreiben is tapasztalható problémáról, másfelől többé nem visel gondot, nem gondolkodik arról, mi történik ebben a kelet-európai régióban. Úgy vélik: ha nem lőnek, minden rendben. Azt hiszem, a nyugati jobboldal, az Európai Parlament e néppárti frakciója, nagyban felelős a Kelet-Európában történtekért.

SZER: Térjünk vissza a szerbiai körülményekhez. Azt mondta, az ami az új hatalom alakulása körül történik, Önt egy szerelmi háromszögre emlékezteti. Ami tagadhatatlan, az az, hogy tanúi lehetünk annak, hogy az új hatalom körüli tárgyalásokban minden párt teljesen eltekint programbeli alapelveitől. Ez voltaképpen a Demokrata Párttal kezdődött, amikor megállapodott a szocialistákkal. Ha pedig ilyen a dolgok állása, akkor egyáltalán, miért idegeskedünk?

Végel: Azt hiszem, ez stagnáláshoz vezet. Tudja, ha egy társadalom elveszíti erkölcsi elveit, az alapokat, ha egy társadalomban kételkedni kezdenek bizonyos értékekben, akkor, különösen ha a szociális helyzet is súlyos, nagyon könnyen bekövetkezhet egy anarchikus – nem akarom azt mondani, hogy lázadás, de egy ilyen állapot. Terjedhet az utcai erőszak, az emberek közötti viszonyok elsilányulhatnak stb. Én attól tartok – s nem a politikai pártokat féltem, azok mindig feltalálják magukat, mindig találnak maguknak új “szeretőt” – hogy ez nagyon destruktívan fog hatni a tömegekre, ami viszont ismét csak a szélsőjobbnak felel majd meg.

SZER: Lát-e olyan erőt, amely artikulálni tudja ezt a szociális elégedetlenséget?

Végel: A szociális elégedetlenséget, baloldali értelemben, nem látom. Én nem látok Szerbiában egyetlen olyan pártot sem, amelynek teljesen baloldali programja lenne, mint például a francia szocialistáknak. Ilyen Szerbiában nem létezik.

SZER: De egyébként azt sem vesszük észre, hogy túlságosan tartanák magukat a programukhoz.

Végel: Igen. Az a baloldali erő, amely képes lenne megreformálni ezt a vadkapitalizmust, Szerbiában nem létezik, még a láthatáron sem. Csak ez az anarchikus szélsőjobb van, amely ezeket a szociális nehézségeket a saját javára fordíthatja.

Vajdasági mesék, szerbiai mesék

Ami Vajdaságot illeti, Végel szerint a tartományra most akarva-akaratlanul valamiféle ellenzéki régió szerepet osztottak, ami csak még jobban megerősíti a vajdaságiak öntudatát, ami az elmúlt években egyébként is kifejezett volt. Ugyanakkor, mint mondja, megítélése szerint egyetlen politikai erőnek sem célja az elszakadás.

SZER: Miről beszélünk akkor, amikor Vajdaság öntudatának erősödéséről szólunk?

Végel: Az öntudat abban rejlik, hogy felismeri saját specifikus érdekeit – a kulturálisat és a gazdaságit is – és ebben a értelemben követeli az újraelosztást Szerbiában. Vajdaság, ön is tudja, jelenleg teljes mértékben Szerbia elmaradott vidékei közé tartozik, s ezzel az itteni emberek, természetesen, nem egyeznek. Ez nem csak politikai eszme, ezért beszéltem “Vajdaság öntudatáról”.

SZER: Ami ugyancsak érdekes Vajdaságban, s ami a tartományi képviselőház többségi szövetségét illeti az, hogy a tartományi parlament élén a VMSZ elnöke áll, ugyanaz a politikus, aki választási csalásról beszélt. Hogyan békélt meg azokkal a vádakkal, amelyeket maga hozott fel?

Végel: Valószínűleg a választói előtt akarta magát igazolni. Azt mondta, hogy a szavazatainak mintegy 30 százalékát ellopták. Ez olyan sok, hogy ennyit még Milošević sem tudott ellopni. Ő sokkal inkább a saját választói előtt akarta magát ezzel igazolni, mert a Vajdasági Magyar Szövetség még soha olyan rosszul nem szerepelt a választásokon, mint most.

SZER: Tehát, Ön nem hitte el neki?

Végel: Persze, hogy nem. Senki sem hitte el. Ez nem jelenti azt, hogy a választások tiszták voltak. Bizonyosan voltak manipulációk, de nem hiszem, hogy voltak ilyen közvetlen lopások, mint ahogyan a haladóknak sem hittem el azokat a bizonyos zsákokat.

Mint Végel megjegyezte, ezek a szerbiai mesék, amelyek csak a propaganda hatás elérését szolgálták.

A közelmúltban lezajlott választásokkal kapcsolatban Végel elmondta, alapjában véve demokratikusak voltak, hiszen az emberek szabadon leadhatták voksaikat, a médiumok – ha volt is némi egyoldalúság, mégis lehetőséget adtak arra, hogy látszódjék az alternatíva is. Nem is a formával volt a gond, véli. “A demokratikus forma megvolt, csak a demokratikus eszmék hiányoztak”.

A “sztárolt” politikusok és a peremre szorult értelmiségiek

SZER: A politikai és kulturális elit felelősségét említette. Egy ilyen Szerbiában hol látja az értelmiségi réteg helyét?

Végel: Szerbiának két fajta értelmiségije van. Az egyik a pártbéli – én elvben nem vagyok a pártbéli értelmiségiek ellen – a másik a független. A gond az, hogy nincs egyensúly. A független értelmiségiek Szerbiában teljesen a peremre szorultak, ők a társadalom páriái, a pártértelmiségiek pedig, pártjukon belül, ami a kultúra méltóságát illeti, meglehetősen passzívak.

SZER: Egyezik-e azoknak a véleményével, akik azt mondják, az értelmiségiek árulták el Szerbiát, árulták el a polgárokat?

Végel: Nem, nem. Én azt hiszem, hogy ebben az időszakban a független értemiségiek mutatták a legnagyobb előrelátást.

SZER: De valahogy nem hallattszott a hangjuk. Ki ezért a felelős?

Végel: Ez a rendszer. Pártkörök uralkodtak. Ők uralkodnak, ők adják meg a hangot is. Sem a médiában, sem máshol nem létezik a független értelmiségiek valamiféle fóruma. Nincs egyetlen komoly folyóirat sem, hiányoznak a komoly lapok, a tévében is elég sok populista műsor van. Tudja, Szerbiában most minden pártvezér olyan, mint Madonna, sztárok, ezt egy akkora eltúlzása a dolgoknak, hogy még egy kicsi, s az egész választási mechanizmus nevetségessé válik. Ebben az általános káoszban ez a független hang nem juthatott kifejezésre, de létezik. Kialakulóban van egy új hang – színházi előadások, könyvek –, ami azt jelenti, beérőben van egy másféle hangvétel, amely egy kicsit józanabb és kissé előrelátóbban gondolkodik ebben az országban.