Kudarcot vallott az igazságügy reformja
Betűméret:
Teljesen kudarcot vallott az igazságügy reformja az új bírósági hálózatok, a kádermegoldások és az eljárási törvények vonatkozásában egyaránt, ezért haladéktalanul felül kell vizsgálni ezeket a kérdéseket.A jogászszakértők a Tanjugnak nyilatkozva rámutattak arra, hogy a sikertelen reform hatalmas kiadásokkal járt, s Szerbia adófizető polgárai még csak ezután fogják megfizetni ennek a kudarcnak az árát, amikor is el kell majd hárítani a rendszerben tapasztalható fogyatékosságokat.
Vida Petrović Škero, a Szerbiai Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke úgy véli, az igazságügy reformja a "költségvetési eszközök elherdálását" jelentette, s még csak ezután kell majd a rossz reformmegoldások helyreigazításának költségeit fedeznünk. Emlékeztetett arra is, hogy időben felhívta a figyelmet arra, hogy a bíróságok hálózatát teljesen felforgató törvényben nem állhat indoklásként az, hogy ennek nincsenek költségvetési vetületei.
"Ez rendkívül magas költségvetési kiadásokkal jár, miközben a hálózat teljesen hasznavehetetlennek bizonyult", mondta Petrović-Škero.
A bíróság, illetve Szerbia költségvetése - mint mondta - a bírósági eljárások számos résztvevőjének tartozik - szakértőknek, esküdteknek, bíróknak és ügyészeknek a családjuktól való különélés, a lakásbérleti költségek okán, amiért a lakóhelyüktől távol kényszerültek dolgozni.
Most, amikor a meg nem választott bírókat és ügyészeket vissza kell helyezni a munkahelyükre, jó lenne egy alapos elemzést csinálni a bíróságok hálózatáról, elvégezni a szükséges kiigazításokat, véli Petrović-Škero, s hozzátette, ez azonban újabb, meglehetősen magas költségekkel fog járni.
"Úgy vélem, a költségvetési eszközök teljesen haszontalan, nemtörődöm és felelőtlen herdálása volt ez az egész, mert az igazságügy reformja csak egy balul elsült kísérlet volt", emelte ki Petrović Škero, s feltette a kérdést, hogyan lehet most elindulni mindennek a felülvizsgálásában, miféle költségvetési eszközökből, s mennyi idő kell ahhoz, hogy ezt a munkát jól elvégezzék.
Milan Škulić, a belgrádi jogi kar tanára azt hangsúlyozta, hogy az igazságügy reformjának a költségeit nem az állam állta, hanem a polgárok, s "az idő fogja megmutatni, mekkora összegről is van szó".
"A tapasztalatok azt mutatják, hogy valószínűleg meg kell változtatni az egész hálózatot, növelni a bíróságok számát, akárcsak a bírók és ügyészek számát is", mondta Škulić, s hozzátette, a becsléseket nem kell elkapkodni. (Tanjug)
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas.
Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve.
Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




