Tükör
Magyarország szomszédságpolitikáját meghatározza a nemzetrészekhez való helyi viszonyulás
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese az MNT vendégeként Szabadkára látogatott
Betűméret:             
Dr Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese kedden Szabadkán járt a Magyar Nemzeti Tanács meghívására. A magyarországi politikus tárgyalásokat folytatott dr Korhecz Tamással, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével és Pásztor Istvánnal, a Tartományi Képviselőház elnökével, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőjével.
A találkozón átbeszélték a legfontosabb kérdéseket, amelyek a délvidéki magyarság és Magyarország közötti kapcsolatra vonatkoznak, nyilatkozta Semjén a megbeszélést követően a Magyar Házban megtartott sajtótájékoztatón. Elismerését fejezte ki azért a munkáért, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács tett az egyetemes magyarságért. A honosítással kapcsolatban elmondta, hogy az továbbra is jó ütemben halad, nem csak Vajdaságban, illetve a Magyarországgal szomszédos országokban, hanem az egész világon, azonban hozzátette, hogy a délvidéki magyarok élen járnak a magyar állampolgárság megszerzésének vonatkozásában. Semjén hozzátette: természetesen az egy nagyszerű dolog, hogy a vajdasági magyarok magyar útlevéllel a zsebükben uniós állampolgárnak számítanak, de Magyarország elkötelezett abban, hogy Vajdaság, illetve Szerbia mielőbb bekerülhessen az Európai Unióba. Magyarország számára a magyar nemzeti érdek a legfontosabb és Szerbia tekintetében ez a délvidéki magyarságot jelenti - tette hozzá Semjén. Hangsúlyozta: Magyarország szomszédsági politikáját alapvetően meghatározza az, hogy milyen a viszony a szomszédos országokban az ott élő, az anyaország határain kívül rekedt magyar nemzetrészekkel.
A miniszterelnök-helyettes arról is beszámolt, hogy nagy várakozással tekintenek Tomislav Nikolić szerb elnök őszi magyarországi látogatására, hogy ezáltal is újabb előrelépések történjenek a két ország kapcsolatában. Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a gesztusok szintjén tovább erősödjön az együttműködés, mindenekelőtt a vajdasági magyarságot érintő kérdésekben, illetve az uniós tapasztalatok megosztásában. Semjén szerint több olyan kérdés is van, amelyek tekintetében gesztusok szintjén sokat lehetne előre lépni, példaként a temerini fiúk esetét említette. Ilyen megközelítésben a második világháború lezáratlan szálait is meg kell említeni, illetve a történelmi tragédiáknak a feldolgozását. Semjén elmondása szerint az nem jelent problémát, hogy a magyar bűnök következtében áldozattá vált szerbek előtt fejet hajtsunk, ennek pedig ugyan így fordítva is igaznak kell lennie és semmiféle presztízsveszteséget nem jelent az, ha a történelmi igazságot tudomásul vesszük. Történelmi tragédiákkal vagyunk terhelve, de ezeknek a feloldása az, hogy kölcsönösen fejet hajtunk egymás áldozatai előtt és kezet fogunk - magyarázta Semjén, majd hozzátette: Magyarország és Szerbia történelmi sorsközösségre van ítélve, ennek a történelmi sorsközösségnek az alapján Magyarország kész mindent megtenni, hogy Szerbia mielőbb teljes körű tagja legyen az Európai Uniónak. Semjén beszéde végén hangsúlyozta, hogy a helyi politikát a helyi választópolgároknak az akarata mentén kell vezetni, ezért a magyar kormány tiszteletben tartja a vajdasági polgárok véleménye, illetve politikai akarata alapján felállított legitim politikai szervezeteket, ezért kiáll a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács mellett.
Pásztor István, a VMSZ elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a megbeszélésen tájékoztatta Semjént a Nikolić elnökkel folytatott tárgyalásáról, annak reményében, hogy fokozódik az együttműködés a két ország között. Pásztor továbbá bejelentette azt a tanácskozást is, amelyet mintegy 400-450 résztvevővel tartanak majd meg szeptember 21-én Magyarkanizsán a VMSZ szervezésében, ahol a most felállított politikai struktúrákba delegált politikusok tárgyalnak a belpolitikai kérdésekről.
Dr Semjén Zsolt a sajtótájékoztatót követően előadást tartott a Városháza dísztermében a Magyar Kormány nemzetpolitikájának irányvonalai címmel. Előadásában kijelentette: az asszimiláció megállításához önmagában nem elegendőek a különféle támogatások, ehhez nagyon erős impulzusra van szükség, ami az állampolgárság megadása és a nemzet közjogi újraegyesítése. A mai körülmények között ez lehet az az eszköz, amely képes begyógyítani a történelmi sebeket, és azt az erős impulzust adja, amely megállíthatja, sőt megfordíthatja az asszimilációt - hangsúlyozta Magyarország miniszterelnök-helyettese.
Az előadást követően bemutatták az MNT által támogatott, a 100 évvel ezelőtt kiadott Városháza című könyv reprint kiadását. A könyvet Lovas Ildikó, az MNT kulturális tanácsosa és László Edit, a Hétnap Lapkiadó Kft igazgatója mutatta be, majd Ninkov Kovačev Olga művészettörténész tartott előadást a 100 éves Városháza épületéről, illetve annak történelméről.
A szabadkai városháza építésének 100. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete, dr. Babity János, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának vezető konzulja.
Kartali Róbert
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas. Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve. Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó