Tükör
Elemér: Az aradi vértanúkra csak mi lehetünk büszkék
Betűméret:             
A vajdasági központi megemlékezés az aradi vértanúkra Eleméren volt. Gyászmisével kezdődött a Szent Ágoston templomban, amely misét msgr. Gyuris László nagybecskereki plébános celebrált paptestvéreivel együtt. A szertartáson jelen volt a református egyházból Kiss Nándor nagybecskereki lelkész és Dolinszky Gábor, evangélikus lelkész, akik a szentmise végén szóltak az egybegyűltekhez.
A gyászmisét követően a szervezőbizottság nevében Tóthné dr. Glemba Klára, a nagybecskereki Petőfi MME elnök asszonya a templom homlokzatán levő emléktáblánál koszorúzott, valamint a kegyelet virágait ugyanitt elhelyezték a budapesti Nemzetőrség képviselői is, Kiss János őrnagy, Kiss Kornélia főhadnagy és Palczer Lajos ezredes.
A templom előtti téren elsőként Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete mondott beszédet (a képen), aki Faludy Györgyöt idézte elsőként.
„A vesztőhelyre sáros út vitt
És kikericsek kékjei.
Száz év, s meghaltam volna úgyis –
Vigasztalódott Vécsey.
Láhner György sírt s a földre nézett,
Damjanich szekéren feküdt,
Leiningen felmentő honvédek
Árnyát kereste mindenütt”

- Hogy ki a magyar? Ezt a kérdést már sokan feltették, és ha sorra vesszük azokat, akik a délvidéki harcokban részt vettek, Schweidel József, Leiningen-Westerburg, Damjanich, Lázár Vilmos, Kiss Ernő, akkor illusztrálva látjuk Adynak - aki magyarul álmodott, magyarul gondolkodott és magyarul is lélegzett - a sorait, hogy „Kitárul a felé karom, Kit magyarrá tett értelem, Parancs, sors, szándék, alkalom.” Hozzá tehette volna: és a bitófa. Ezeket az embereket a bitófa tette magyarrá. Sokan közülük nem is tudtak magyarul. És a magyar ügyben, ők az egyetemes szabadság, a legszentebb eszmék, a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméit látták. És az, hogy a magyar nép tiszteli őket, ez a mi kincsünk, ez a mi pluszunk, ez a mi, egyetlen más népnek sem a jussa, csak a miénk. Ők csak a mieink. A mi mártírjaink, és csak mi lehetünk rájuk büszkék – mondta beszédében Nikowitz Oszkár.
A gyászünnepen ifj. dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is mondott megemlékező beszédet.
- Emlékezni, gyászolni és tisztelegni jöttünk össze itt, Eleméren. Mi itt Kiss Ernő, honvédtábornok sírjánál, az eleméri templomnál, számtalan helyszínen pedig ezerszám honfitársaink a Kárpát-medencében megannyi más helyszínen emlékeznek a vértanúkra. Gyászoljuk a 13 aradi vértanút, és azt a sok száz emlékezetben megőrzött áldozatot, akik a császári bosszúnak áldozatul 1849-ben – mondta a többek között az MNT elnöke.
A megemlékezés koszorúzással zárult. Kiss Ernő családi sírboltjában, ahol a tábornok földi maradványa nyugszik, elhelyezték a kegyelet virágait. Magyarország képviseletében Nikowitz Oszkár nagykövet, Hajgató Zsolt ezredes, véderő-, katonai és légügyi attasé, Babity János, a Szabadkai Főkonzulátus vezető konzulja és Thomka Orsolya, az Igazságügyi Minisztérium képviselője koszorúzott.
A kegyelet virágait elhelyezte még ifj. dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke, a Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke, a VMSZ elnöke, dr. Issekutz Sarolta családja és a budapesti Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület nevében koszorúzott, a Kiss Ernő leszármazottjai közül Kiss János, Kiss Kornélia és Kiss Sándor. Fejett hajtottak még Kiss Ernő sírjánál a vajdasági magyar politikai pártok képviselői, az önkormányzatok képviselői, valamint számos civil szervezet.
Kónya-Kovács Otília
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas. Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve. Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Véget ért az Egyesült Államok vezette nemzetépítés korszaka a Nyugat-Balkánon, az amerikai politika célja pedig nem a „megmentés” vagy az újjáépítés, hanem a stabilitás és a kölcsönösen előnyös partnerség – áll a külügyminisztérium jelentésében, amelyet a BBC szerb nyelvű kiadása elemzett szakértők...
2026. MÁJUS 25.
[ 16:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó