Egy átlagos havi bevétellel rendelkező négytagú család csak igen szerény körülmények között tud nyaralni, azt is inkább csak az előszezonban – írja a Večernje novosti.
A 43 ezer dinár körüli átlagbérből egy négytagú szerbiai család igen szerény körülmények között mehet el nyaralni, feltéve, ha itthon degeszre tömi a táskáit „jófajta hazai”-val. Azoknak a családoknak, ahol a gyerekek még nem járnak iskolába, még csak-csak van választásuk, hol és hogyan fognak nyaralni, mert megtehetik elő- vagy utószezonban, de ha a gyerekek iskolába járnak, csak idényben üdülhetnek, marad tehát a „saját szervezés”, az élelemmel teli csomagtartó és legfeljebb a környező országok.
„Egy átlagfizetésből élő család befizethet például egy jón-tengeri üdülésre. Ott sok apartmanban nem kell a gyermekek után külön fizetni. Az ellátás nélküli szállás a kisebb üdülőhelyeken olcsóbb, akárcsak az elő- vagy utóidény” – magyarázta a Novostinak Ljubiša Nešovanović, a Robinson utazási iroda munkatársa.
„Ha a család maga készíti el az ebédet, vacsorát, és hazulról viszik a hozzávalókat, akkor – mondjuk – ki tudják hozni egy fizetésből. A turizmusban egyébként is az az elv érvényesül, miszerint: amennyit fizettél a nyaralásért, annyit kell magaddal vinni az útra is” – mondja.
Ha tehát a család felpakol kolbászból, szalonnából, zacskós levesből, visz magával krumplit, hűtőtáskában lefagyasztott húst, töltött káposztát, étolajat és egyéb élelmiszert, kényelmesen nyaralhat, mondjuk, egy görög tengerparti apartmanban. A gond az, hogy az iskolás korú gyermekekkel a családok június közepe előtt nem indulhatnak el nyaralni.
Az Argus utazási iroda kínálata szerint egy négytagú család egy átlagfizetésből akár Törökországba is elmehet nyaralni. Egy június 11-én induló csoport számára az üdülés fejenként 149 euróba kerül. Ebben benne foglaltatik az utazás busszal, 10 alvás reggelivel és a biztosítás. Kisgyermekek után csak az összeg felét kell fizetni. Hasonló a helyzet a bulgáriai nyaralóhelyekkel is.
Montenegró már valamivel drágább, Sutomorén június közepén kb. 210 euróba kerül 10 nap félpanziós ellátás. A 12 év alatti gyerekek után az ár felét számolják. Ugyanez Herceg-Noviban 230 euróba kerül.
Egy Görögországba tartó négytagú szerbiai család számára a leginkább kifizetődő, ha autóval vág neki az útnak, mert az üzemanyag és az úthasználati díj összesen kb. 160 euróba jön ki, az autóbuszjegy viszont fejenként kb. 60 euró. Ugyanez érvényes Montenegróra is. Ez esetben az utat meg lehet járni 100 euróból is. Bulgáriába és Törökországba azonban inkább az autóbuszt ajánlják. A repülőjegy ugyanis már nem fér bele egy átlagos családi költségvetésbe: két repülőjegyért, mindenféle illeték nélkül, körülbelül egy átlagfizetést kell kiadni, és a gyerekek után nem jár kedvezmény. (Novosti)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




