Manapság frázispufogtatás arról beszélni, hogy egyre kevésbé lehet hinni a médiának, pedig az amerikai sajtó súlyos baklövései az utóbbi hetekben ezt erősítették meg. Brett Arends író és újságíró a hírmédia fő fogyatékosságait veszi számba, amelyekre nem lát megoldást.

"Ma már klisének számít az, hogy a média nem szavahihető. Pedig jogosan nincs hitelük, és a gondok sokkal nagyobbak annál, mint amilyennek tűnnek" - értékelte a MarketWatch pénzügyi portálon a helyzetet Arends, a The Wall Street Journal szakírója.
Felidézte egyebek között a CNN kínos bakiját a bostoni maraton elleni robbantásos merénylet kapcsán: a hírcsatorna a kíméletlen hírversenyben sietve számolt be egy letartóztatásról, ám az értesülés tévesnek bizonyult, vissza kellett vonni. Howard Kurtz híres tévés műsorvezető egy blogbejegyzésében alaptalanul bírálta a melegségét nyilvánosan vállaló Jason Collins kosárlabdázót, miután elkerülte a figyelmét, hogy az NBA-sztár elismerte, nőkkel is voltak kapcsolatai, volt egy jegyese is. A CNN műsorvezetője nyilvános bocsánatkérésre kényszerült. A legrangosabb tengerentúli liberális napilap, a The New York Times hírnevét is megtépázta egy közelmúltbeli eset: kénytelen volt megválni egy újságírójától, Jayson Blairtől, miután kiderült, hogy az több mint tíz éve cikkek sorozatában valótlanságokat írt és plagizált.
Brett Arends szerint a média működésében az egyik fő gondot a hírek gyorsaságával kapcsolatos elvárás okozza. A lapok egykor napi egy példánnyal jelentek meg, és az újságírók zárásig, nagyjából este 6 óráig gyűjthettek adatokat cikkeikhez, és ellenőrizhették anyagaikat nyomdába kerülés előtt. A nagyobb lélegzetű írások akár hetekig, hónapokig is készülhettek. Hibák persze akkor is voltak, de legalább volt idő gondolkodásra. Ma már viszont - miközben a pontosság továbbra is elvárás - mindenki gyors híreket akar, a Twittert is le kell körözni. Emiatt bakizott a CNN a bostoni merénylet kapcsán. Kurtz pedig elismerte, hogy figyelmetlenül olvasta el a kosarassal készült interjút.
A tudósítók fejetlen csirkeként rohangásznak, folyamatosan tweetelnek, blogolnak, videót készítenek, cikkeket írnak, és ez a kapkodás elkerülhetetlen fokozódik. S mit eredményez? Az olvasók hulladékot kapnak. Talán az lenne a legegészségesebb, ha mindenki egy, a reggelije mellé felszolgált minőségi lapot olvasna. A villámgyors elektronikus média korában az ilyen lapok kihalásra vannak ítélve.
A második probléma az elemző szerint a pénz hiánya. A közelmúltban egy médium tapasztalt újságírót keresett, olyat, aki már tekintélyes cikkeket publikált neves lapokban. A felkínált fizetés azonban nevetségesen kicsi volt. S ez nem elszigetelt eset, a minőségi újságírást nem fizetik meg. Az olvasók egyre kevésbé adnak pénzt a lapokért, azok pedig nem tudnak fizetni munkatársaiknak. Ez pedig felületes újságíráshoz vezet. A komoly újságírást nem honorálják kellőképpen, ami azzal is jár, hogy a lapok szinte csak a mindenkit érdeklő sztorikkal foglalkoznak, az a téma, legyen akármilyen fontos is, amelyik nem elég népszerű vagy izgalmas, nem kap figyelmet.
A harmadik gond azzal kapcsolatos, hogy biztosítani kell a hozzáférhetőséget a hírek forrásaihoz. Annak érdekében, hogy a megfelelő személyek és cégek szívesen nyilatkozzanak, az újságírók kerülik a kellemetlen kérdéseket. A keményen kérdezők nem kapnak nyilatkozatokat. A hitelválság kitörésekor néhány nagy hitelező cég vezetője arról nyilatkozott, vállalata teljesen rendben van, ugyanakkor ismertté vált, hogy titokban sietve megváltak részvényeiktől. Az egyik cég fél évvel később csődbe ment, olcsón értékesítették. Az igazgatót a történtek után a piaci helyzetről faggatták a tévében, de a nagy nevű riporter egyszer sem kérdezett rá, ugyan miért adta el részét a cégében, ha olyan jól teljesített. Azért ugyanis, hogy kamera elé csalogathassa a cégvezetőt, a riporternek burkoltan meg kellett ígérnie, hogy az interjúban nem lesznek rázós kérdések.
A negyedik probléma a közvélekedéshez, a hagyományos igazságokhoz való ragaszkodás. Akkor is ezeket sulykolják a kommentátorok, ha közük sincs a valósághoz. Egy mai modern médiaszervezetben azokat jutalmazzák, akik a nyájösztönben gondolkodnak, akik az általánosan elfogadott véleményekre adnak és nem tesznek fel meghökkentő kérdéseket, akik elégedettek az életükkel. Sok gazdasági újságíró boldogon írogatja jelentéseit például az amerikai vállalatok kitűnő állapotáról, miközben azok végzetesen eladósodtak, vagy tudósít a sokrétű részvény- és értékpapír-befektetések biztonságáról.
Pedig a legjobb riporterek az okos, tolakodóan kíváncsi, konok, szétszórt és a világ gyarlóságaival folyton elégedetlen emberekből lesznek Brett Arends szerint. Egykor ilyen újságírókat lehetett látni a szerkesztőségekben, magánéletük gyakran kaotikus volt, sokszor vitte el őket szívroham, de keményen kérdező, indulatos tollforgatók voltak, és a legjobb sztorikkal álltak elő. "Ha riporter akarsz lenni, legyél lázadó, tegyél fel kínos kérdéseket és legyél ideges, ha mindenki egyetért veled" - írta Brett Arends.
Az elemző szerint a média működésében az ötödik zavart az okozza, hogy az emberi elme többnyire narratívákban gondolkodik. Az emberek történeteket kanyarítanak a tények köré, sokszor olyanokat is, amelyeket azok nem alapoznak meg. A sikeres elemzők is erre építenek, kihasználva, hogy az emberek a tények olyan értelmezésében hisznek, amely beleillik a világnézetük szélesebb narratívájába. Ez az amerikai baloldalra éppúgy igaz, mint a jobboldalra, előbbi hajlamos minden történetet elhinni, amely a kormányzati költekezés jótékony és a magánszektor káros hatásairól vagy a rasszizmus terjedéséről szól, utóbbi pedig minden történetet képes befogadni, amely a túl nagy kormányzás kártékonyságát vagy a piac tökéletességét igazolja. (MTI)